Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1897

Ног. od. II 20. 13: Daedaleo ocior Icaro

od. I. 28. 24: ossibus et capiti inhumato.

Verg. si pereo hominum manibus periisse invabit.

Külömben az elisio előtt megmaradt hoszszú szótag megrövidül:

6. 716. anni tempore eo qui etesiae esse feruntur.

6. 743. remigi oblitae pennarum vela remittunt

Egyetlen egyszer elidál egytagú „m“-re végződő szót:

4. 1205. quom interea validis Veneris compagibus haerent!

Munro avval védi Lucretiust, bogy a qu о m intera szokott szélásmód volt úgy, hogy Lucretiusnak nem állott szabadjában a két szót kortársai nyeivérzékének sérelme nél kül egymástól elválasztani.

Cicero védelmébe veszi e költői szabadságot: orat. 152 sed Graeci viderint: nobis ne si cupiamus quidem distrahere voces conceditur ... at Ennius semel „Scipio invicte,“ et quidem nos. „Hoc motu radiantis etesiae in vada ponti“, hoc idem nostri saepius non tulissent, quod Graeci laudare etiam solebant.

Végül föltűnő Lucretius ama archaismusra valló sajátsága. hogy Enniust követve a szóvégi „s“-t magánhangzó előtt gyakran kiveti. Pl.

1. 159 nam si de nilo fierent, ex omnibu’ rebus

1. 186 nam fierent iuvenes subito ex infantibu’ parvis.

V. ö. 5. 824, 825. 934, 970 stb. stb.

Cicero az Aratea-ban szintén kiveti igy az „s“-t, de orator-jában, a melyet három évvel halála előtt irt, azt jegyzi meg: iám subrusticum videtur, olim politius.

Versus hypermetert egyetlen egyszer találunk a 7415 sorból álló költeményben, a miből kitűnik, mennyire ragaszkodik Homeros példájához, a ki a hypermetert nem ismeri. Callimachus az első, a ki hypermetert használ — míg Vergiliusnál már elég gyakori: