Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1894

43 a zólyomi kamarától. — Ennek daczára igen sok szegé­nyen, árván, sebesültön segítettek. A magyar és a német seregek sok kárt tettek a kon- viktusnak. — 1710-ben hat sor följegyzés van a konvik- tusról (az előző év lapjai üresek); e szerint a konviktus a legnagyobb szükségben van, a kamaráktól semmit sem kap, 23 fizető növendéke van. — A következő évekről nem találtam adatokat. Úgy látszik, II. Rákóczy Ferencz had járatai alatt pusztult el hosszabb időre a konviktus úgy, hogy később háza is düledezni kezdett és alapítványai sem jártak ki. Erre mutat Túróczi, mikor 1729-ben azt irta, hogy a konviktus nemes ifjúságától „ma megfosztva el­hagy atottságát siratja.“*) De méginkább ezt tanúsítja a konviktusnak kéziratban levő naplója a hol az iró az első lapon röviden előadja a konviktus megelőző történetét.2) Különbben adjuk át a szót az Írónak, magyarul adván, a mit latinul irt: „1755, nov. 6-án kezdett benépesedni a kir. érseki konviktus: ennek az épületnek kezdetét fogadd röviden. Krisztusnak 1623-ik évében Pázmány Péter, a római szentegyház bőkezű bíborosa, esztergomi érsek alapította ezt a konviktust és a pizetumból évi 5000 forintot adván, nemes ifjak nevelésére és föntartására szentelte: ehhez az összeghez más kétezret adott II. Ferdinánd a kegyelmes király és császár. Ily nagy pártfogók bőkezűségét sokáig szerencsésen élvezte a magyar ifjúság; de (a mint zavaros időkben nincs oly kegyes és szent dolog, a mi kárt nem szenvedne) miután a háborúk zavaraitól hazánk kimerült, ennek a háznak hanyatló ügyei nem csekély kárt szen­vedtek. A miért az ifjak övéikhez kénytelenitve visszatérni, szomorú és rettentő pusztaságot hagytak maguk után. Ez­alatt külömböző tervek merültek föl és oda czéloztak, hogy ') Ungaria suis cum regibus. 199 lap. J) A kéziratos vaskos kötet gimnáziumunk könyvtárában van.

Next

/
Thumbnails
Contents