Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1893
40 pette, úgy lesznek a népek előtt az állandó letelepüléssel járó nemzetgazdászati kötelességekben példaadók és nevelők. A tudományok és művészetek művelésében meg épen egyedül állottak. Kolostoraikban az oblivio litterarum annak egyúttal hanyatlását is jelentette. Az ifjúság nevelése, s általuk az újonnan alakult társadalom szellemi újjászületése, az egész kereszténység egysége, mind csak jelzése akar lenni sok oldalú tevékenységüknek. Hármas fogadalmukon kívül — amiben minden szerzet egyenlő,— a külső tevékenységben mindegyik egy specialis munkakört mond elsősorban magáénak, mely a szerzetalapitó egyéni szándékának jellegét viseli magán. Ehhez alkalmazkodnak kon- stituczióik, melyek sokszor a legapróbb részletekig kör- vonalozzák az egyén által követendő életrendet. Egyben azonban valamennyi közös czélra törekedett: a pápaság tekintélyének és hatalmának emelésében. És ez természetes is, mert a pápaság egyházjogi állásából kifolyólag egyedül volt hivatva arra, hogy valamely újonnan alapított szerzetet megerősítsen, neki privilégiumokat és püspöki joghatóság alóli függetlenséget biztosítson. Csakhogy minden földi intézmény, legyen az még oly magasztos, még oly mélyreható, szolgáljon bár a legnemesebb czélnak, éljen még oly válogatott eszközökkel, ki van téve az egyesek visszaélésének. És ezt a sorsot a szerzetes rendek sem kerülhették el. Ellenszerül korunkban az illető szerzet reformáczióját alkalmazzák, a középkor ezt sokkal gyökeresebben oldotta meg. Egyre másra keletkeznek az uj szerzetes rendek, melyek az anyaszerzetből kiválnak s uj, önálló családot alkotnak. A keresztes hadjáratok kora a kolostorok és templomok korának is neveztetik és méltán. Az aszketizmus minden országban száz és száz helyen emeli nyugvópontjait, maguk a királyok gazdag adományokkal biztositják az anyagi élet szükségleteit. Annyira megy a buzgalom, hogy maga III. Incze megsokalja s a
