Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1890
92 névnapján; január 28-án pedig, mint Deák Ferencz dicső honatyánk halálozási évfordulóján, — mely napra ö nagysága Wiedermann Károly kir. tanácsos és főigazgató urunk névnapja is esett, — rendes templomunkban tartottuk az ünnpélyes istentiszteletet, valamint márcz. 19-én is Boltizár József püspök, érs. helynök úr ő méltósága nevenapján. Május 4., 5. és 6-án a beresztjáró, május 28-án az úrnapi körmeneten testületileg volt jelen az ifjúság. Dicsőén uralkodó apostoli királyunk koronáztatásának évnapját, jun. 8-át, az istentiszteleten való részvétel által ünnepeltük. Szent gyónás- és áldozáshoz a tanév alatt 6-szor járultak növendékeink ; a húsvéti szt. gyakorlatokat három, egymást követő napon végezték elüljáróikkal egyetemben; május hóban pedig Magyarország Nagyasszonyának, a Bold. Szűznek tiszteletére hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön tartott litániákon és a tanárok által felváltva mondott szent beszédeken vett részt az ifjúság. Ő nagysága Wiedermann Károly kir. tanácsos és pozsonytankeriileti főigazgató úr ezen tanév folyamán háromszor szerencséltetett bennünket becses látogatásával: 1) szept. 9-én a pótérettségi alkalmából; 2) april 28-tól május 6-ig, midőn rendes iskolalátogatását tette és 3) jun. 9—13-ig, a szóbeli érettségi idején. Rendes látogatása alkalmával ő nagysága azon meggyőződésének adott kifejezést, miszerint a tanári kar szivvel s lélekkel fáradozik az ifjúságnak valláserkölcsös s magyar nemzeti nevelésén. Junius 22-től a rendes vizsgálatokat végeztük, a hittaniakat az érsekmegyei hatóság közbejöttével. Az iskolai záróünnep napja jun. 29-ike. VI. Irinyad&s a jövő t&aévre. A jövő 1891—92. tanévben a tanulók felvétele szeptember hó 1., 2. és 3-ikán fog végbemenni; és pedig, miután az új középiskolai törvény a tanulók számát — az egyes osztályokban — korlátozza, következő rendben történnek a beiratások: szeptember hó 1-én a helybeli I'Ólli. katholikus és egyéb keresztény felekezeti tanulók; szeptember 2-án ugyanazon vallásúak a vidékről; szeptember 3-án az izraeliták fognak beiratni. A beiratást megelőzőleg augusztus utolsó napjain a felvételi, javító és pótló vizsgálatok fognak megtartatni.