Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1885

17 mint Deák Ferencz dicső honatyánk halálozási évnapján, — mely napra ö nagysága Wiedermann Károly kir. tanácsos és főigazgató urunk név­napja is esett, — rendes templomunkban tartatott az ünnepélyes isteni szolgálat. Május 31. jun. 1. és 2-án, a keresztjáró, jun. 24-én az úrnapi körme­neten is testületileg volt jelen ifjúságunk. Dicsőén uralkodó apostoli királyunk koronáztatásának évnapját, jun. 8-át az istentiszteleten való részvétel által ünnepeltük. Szent gyónás- és áldozáshoz a tanév alatt 6-szor járultak növendé­keink; a húsvéti szt. gyakorlatokat három, egymást követő napon végez­ték elüljáróikkal egyetemben; május hóban pedig Nagyasszonyunk, a bold. Szűz tiszteletére hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön tartott litániá­kon és a tanárok által felváltva mondott szent beszédeken vett részt az ifjúság. Ő nagysága Wiedermann Károly kir. tanácsos és pozsonytankerületi főigazgató úr ezen tanév folyamán háromszor szerencséltetett bennünket becses látogatásával: 1) szept. 9-én, a pótérettségi alkalmából: 2) február 19—24-eig, midőn rendes iskolalátogatását tette és 3) jun. 15—19-ig, a szóbeli érettségi idején. Rendes látogatása alkalmával ö nagysága azon meggyőződésének adott kifejezést, miszerint a tanári kar szívvel s lélekkel az ifjúságnak valláserkölcsös s magyar nemzeti nevelésén fáradozik. Evvégi ismétlésekre jun. elejét szántuk és pedig ezen hó 20-áig be­zárólag, 22-étöl kezdve a rendes vizsgálatokat végeztük, a hittaniakat az érsekmegyei hatóság közbejöttével. Az iskolai zárünnepély napja jun. 29-ike, szt. Péter és Pál apos­tolok ünnepe. VI. A jövő 1886—87 tanévben a tanulók felvétele augusztus hó 30. és 31-ikén és szept. hó 1-én fog végbemenni; és pedig, miután az új közép­iskolai törvény a tanulók számát — az egyes osztályokban — korlátozza, következő rendben történnek a beiratások: augusztus hó 30-án a helybeli róni. katbolikus és egyéb keresztény felekezeti tanulók; augusztus 31-én ugyan­azon vallásúak a vidékről; szept. hó 1-én pedig a „Veni Sancte" után az izraeliták fognak beíratni. A felvétel körülményeit illetve a „Középiskolai Rendtartásiból az igazgatóság a következőket hozza a szülők tudomására: 2

Next

/
Thumbnails
Contents