Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1884

180 i Pázmány nagy nevéről nevezett egyletünk, az irodalom mezején és irály gyakori ás terén kifejtett önképzésben, a szavaló előadás gyakorlásában, a vitázó szabad rögtönzésekben és kölcsönös bírálásokban volt tevékeny. Főtörekvésem az egylet utján jó, gyakorlati stylistákat képezni; ehhez képest egy-egy Írót beható tanulmány tárgyává tenni jut föladatul a VIII. osztály tanulóinak és 6 hónapon át folytatott olvasás, tanulmányozás eredményéről kimerítő számadást Írásban benyújtani az utolsó hónap elején. Ily nemű, régi gyakorlatom a középszerű tehetségeknél is elégséges eredményt ér el; egy-két tehetséges ifjúval pedig jeleset. Mint minden évben, úgy ez idén is sikerült jó stylistákat nyernem. Az önmunkásság terén czélzott szoktatás — ez utón elérve — nem megvetendő eredmény. Vezetésem alatt álló önképzőkör az évi működése következőkben adatik : 187 bejegyzett, önként jelentkező taggal, (közöttük 52 működő) az 1884/5 tanév alatti működés szeptember 23-án vette kezdetét. Az első ala­kuló gyűlésben következőkép választván meg tisztviselőit: I. alelnök lett Domonkos István VIII. o. tanuló; titkár: Koszi­val István VIII. o. tanuló; főjegyző: Stróbl Gréza VIII. o., aljegyző: Lakner Zoltán VII. o., pénztárnok: Jan da Arthur VIII. о., pénztári ellenőr : Prohászka Mátyás VII. o. tanuló ; főkőny vtárnok: В a r t a 1 Szilárd VIII. o. tanuló; alkönyvtárnok: Lukács József VII. o. tanuló. Bíráló bizottság tagjai, a két alelnökön kívül: J a n d a Arthúr, Dohnál József, Marton Ödön, Weisz Ede, Stefánek József, Hu­szár János, Szil as у Elemér, VIII. о. tanulók. Tartott a kör 8 rendes, 2 bizottmányi ülést, melyekről rendes jegyző­könyvek lettek vezetve. Egész éven át 110 mű lett beadva, megbírálva és vagy elfogadva és az érdemkönyvbe beírva; vagy pedig felolvasva és egyszerűen, vagy pedig dicsérettel tudomásul véve és illetőleg szóbeli vita tárgyává téve. A pár­toló tagok a gyűléseket látogatják, a könyvtárt használják, a kör lapjait és folyóiratait olvassák.

Next

/
Thumbnails
Contents