Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1884
146 5. §. A középiskola első osztályába szabályszerűen csak oly tanuló léphet, ki a 9-ik évet betöltötte, mely körülmény keresztlevél, illetőleg hiteles születési bizonyítvány alapján igazolandó. — Ismereteinek mértékére nézve megköveteltetik, hogy a felvétetni kívánó tanuló a népiskola negyedik osztályának tananyagában kellő jártassággal bírjon s ez ismereteit iskolai bizonyítvány nyal, vagy ennek hiányában felvételi vizsgálattal igazolja. 6. §. A felsőbb osztályokba való fölvétel a megelőző osztálynak sikeres végzésétől függ, és vagy arról tanúskodó nyilvános iskolai okmányok (Bizonyítvány és Értesítő), vagy, ezek hiányában, külön vizsgálat alapján történik. Ha az okmányból (Bizonyítvány és Értesítő, mely utóbbi a végzett tananyagról ad felvilágosítást) az következtethető, hogy a felvétetni kívánó tanulónak előmenetelét azon osztályban, melybe felvétetni kíván, alig remélhetni, — jogában áll minden tanintézetnek az illető tanulót fölvételi vizsga alá vonni s annak eredményéhez képest alsóbb osztályba is sorozni. 9. §. A bizonyítvány nélkül jelentkező tanuló rendszerint csak abból az osztályból bocsájtatik vizsgálatra, melybe koránál fogva helyezhető. A vizsgálat ily esetben írásbeli és szóbeli, s oly módon tartandó, hogy a tanulónak a meglőzött osztályok összes tanulmányaiban való jártassága kellőleg kitűnjék. Az ily vizsgálat dija, a tandíjon felül, 10 frt az igazgató számára, s öt-öt frt minden tantárgyért, melyre a vizsgálat kiterjesztendő. 12. §. Minden tanuló első fölvételre személyesen és rendszerint atyja, anyja vagy gyámja, illetőleg azok valamely külön megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni. Azon szülők vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyámfiuk felvételekor alkalmas helyettest kötelesek bemutatni,. kire a házi felügyelet- és nevelésre nézve kötelességüket és jogukat átruházzák, hogy a gond- viselösékre bizott tanulókra nézve az illető helyettes az igazgatóság értesítését elfogadhassa. A szülék és gyámok e részben minden változtatást személyesen vagy Írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gondviselést elégtelennek vagy a befolyást épen károsnak tartja, megkövetelni, hogy a tekintetben czélszerü változtatás történjék. Ezen kívül a „Középiskolai Rendtartás“-ból még a következő §§-okat közöljük irányadásul: 10. §. Évközben az iskolát fontos ok nélkül változtatni nem szabad ; a fölvétel azért csakis a változtatás okának pontos igazolása mellett s oly bizonyítvány alapján érhető el, melyből kitűnik, hogy az illető az utolsó ideig szabályszerűen látogatta az osztályt, melybe rendes tanulónak fölvétetni kívánkozik. Ismereteinek mértékét illetőleg támadt kétség esetében a 6. §. határozata érvényes.