Nagysomkut-Erdőd Vidéke, 1906 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1906-06-09 / 6. szám
6. szám. NAGYSOMKUT-ERDŐD VIDÉKE 1906. Junius 9. (3) Gróf Teleki Pált a nagysomkuti választó- kerület országgyűlési képviselőjét, az alkotmánypárt részéről beválasztotta a delegációba. Űrnapja. A kath. egyház e napon ad ünnepélyes kifejezést a Iegméltóságosabb oltári szentség szerzése feletti örömének. A következő vasárnap körmenetet tart. Az oltári szentséggel adott sokszoros áldás jelenti, hogy amerre csak Jézus járt, mindenütt áldásait osztogatta . .. Iskola-látogatás. Bodnár György kir. tan- felügyelő e hó elején meglátogatta a nagysomkuti állami elemi népiskolát és óvodát. A szakszerű vezetés és sikeres oktatás felett elismerésének adott kifejezést. Áthelyezés. A király az igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Kiss Rezső sepsiszentgyörgyi kir. járásbirósági albirónak kérelmére a nagybányai járásbírósághoz való áthelyezését megengedte. Eljegyzés. Dr Fejes Béla budapesti lakos eljegyezte özv. Wolkenberg Károlyné kedves, művelt leányát Mariskát, Szinérváraljáfól. Súlyos baleset. Múlt hő 30-án Sándor Vilmos osztálymérnökőt, nagysomkuti lakost, a gilvácsi állomás közelében súlyos baleset érte. Hajtányon ment a gilvácsi gőzlürész gyártól a vasüti állomás felé s későn vette észre, hogy ugyanazon vágányon egy rönkökkel megrakott kocsi is áll- Pár lépésre volt a kocsitól. Sándor Vilmos az összeütközést meg akarván akadályozni, jobb lábát a vasúti kocsin levő rönkök felé nyújtotta. Hanem ez nem sikerült. Kitámasztott lába oly erős zuzódást szenvedett, hogy ‘ mozdítani alig birja. Orvosi vélemény szerint a daganattól még nem tudhatni, csonttörést, vagy csak zuzódást szenvedett, Másnap Somkulra hozták. A kedd délutáni vonattal pedig sürgős, alapos kezelés végett Budapestre szállították. A szatmári nőegyesület Kossuth kerti mulatsága (ha az idő kedvezni fog) holnap lesz megtartva. Nagy vihar dúlt múlt hó 30-án A.-Homoród felett. A jéggel hulló zápor a vetéseket mind leverte s ez által érzékeny kárt okozott. Szatmárhegyen, Krasznabélleken a szőlőkben a tücskök annyira elszaporodtak, hogy a szőlőtermést — miután a hajtásokat lerágják-- veszélyeztetik. E rendkívüli jelenséget a szőlősgazdák az előző két száraz évnek tulajdonítják. Országos vásár .lesz Nagysomkuton folyó hó 13. és 14-én. Uj lap Nagykárolyban. »Nagykároly« címen uj társadalmi hetilap indult meg. Főszerkesztője Pozsonyi Gábor, felelős szerkesztője Rózenfeld Zsigmond. Uj ügyvéd. Dr Papp Viktor ügyvéd, Nagybányán ügyvédi irodáját a napokban megnyitotta. A második budapesti református zsinat ötödik ülésszakát junius 2Ó-án nyitják meg Budapesten. Egyedüli tárgya az ujonan megalkotott egyházi törvényeknek a legfelsőbb megerősítésre leendő felterjesztése lesz. Nyári József Nagykárolyban. A szatmári 12. honvéd-gyalogezred volt karmestere Nagykárolyban fog megtelepedni, hol zenedét alapit. Vidéki előfizetőink kívánságára lapunk n mai naptól kezdve a személyi híreket is fogja hozui. Baleset. Krasznabélleken az átalakított községház szobáinak festése közben, Wodicska nagykárolyi szobafestő fia egy létráról lezuhant. Orrán és kezén könnyebb sérüléseket szenvedett. A suszter és a kecske. Ez úgy hangzik, mint valamely Aesopús-féle mesének a-cime. Pedig nem mese az, atni Weinberger Herman pribékfalvi Iákossal e napokban történt. Az történt ugyanis, hogy van ennek a jóravaló iparosnak egy jóravaló felesége és egy jóravaló kecskéje. A felesége sokszor intette, hogy többet foglalkozzék a kaptafával és kevesebbet a kecskével, még kevesebbet a házuk előtt felnyúló fűzfával. A kecske mekegni kezd azonban — mint Hazafi Verái János mondaná — és erre nevezett suszter kapja magát, felmászik a fűzfára, hogy azt kedves kecskéje éhsége érdekében megtépázza, de amint egy öt méter magasságban levő ág nem vett jó néven, mert letört alatta és ő mint egy lök lepotyogott a földre. Az ő feje azonban nem tök és igy nem repedt meg, csak eszméletét vesztette. Az előhívott orvos konstatálva, hogy komolyabb baja nem történt, a legkomolyabban intette, hogy máskor előbb hallgasson a felesége és csak azután a kecské szavára, sőt nem hű fordításban megmagyarázta neki, mit jelent az, hogy ne suior ultra crepidam, vagyis hogy a fűzfa nem kaptafa: Üdvözlés. A nagysomkuti polgári olvasókör elnökét, Eötvös Rójbertet főszolgabíróvá történt megválasztása alkalmából melegen üdvözölte. Kevés a magyar tiszt. A honvédelmi miniszter leiratot intézett a városokhoz, hogy társadalmi utón toborozzanak növendékeket a hadapród iskolának, hogy a lovassági és tüzérségi iskola magyar osztályait, melyeket eddig a magyar hadapródok kevés száma miatt megnyílni nem lehetett, — megnyithassák. A honvédelmi miniszter léirata első lépése akar lenni annak a panasznak orvoslására, hogy a magyar liszt kevés; A nagysomkuti gör. kath. dalárda folyó hó 4-én úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült mulatságot rendezett. A nagysomkuti kereskedő és iparos tanulók vizsgálata folyó hó 17-én d. e. lesz. Magasabb lesz a levélportó. Egyelőre még csak Ausztriában s ha mi itthon még nem is követjük, akkor is megérezzük nyomát, mert az Ausztriába szóló levelekre természetesen innen is magasabb portó fog járni, eddigi tiz fillér helyett tizenkettő. Ennyivel akarja az osztrák kormány emelni a levél portót. Az ilyként befolyó jövedelemtöbbletet a posta alkalmazottak sorsának javítására fordítják, A tisztviselők eladósodásának meggátlása végett az igazságügymioiszteriumban fontos törvényjavaslat előkesiTfesét tervezik. Törvény utján akarják ugyanis elrendelni, hogy ezután a I hivatalnokok fizetése ne legyen lefoglalható s igy I a magyar tisztviselői kart az uzsora karmai közül megszabadítsák. Hát ez nagyon rendén lesz, csak az is benne legyen a törvényben, ha ugyan lesz majd ilyen törvény, hogy a tisztviselőnek — adósságot büntetés terhe alatt nem szabad csinálni. Ar állami tanítói kinevezéseknél lábraka- pott protekciós rendszert igyekszik megszüntetni egy vallás- és közokt. miniszteri körrendelet, mely hangsúlyozza, hogy állások rendszerint pályázat utján töltendők be s ettől legfeljebb egyes kivételes sürgős esetekben lehet eltérésnek helye. Az olyan állami iskoláknál pedig, amelyek székhelyén magasabb fokú népoktatási intézet, középiskola stb. van, az állásra mindig pályázat hirdetendő s a beérkezett kérvények elbírálásánál kiváló súlyt fog helyezni a miniszter arra, hogy a régóta szolgáló érdemes, családos és magasabb képzettségű tanítók előnyben részesüljenek. Változások a nagysomkuti postán. Gersy Mariska és Kozicsák Ilona eddigi postakezelőnők helyére Láda Mariska és Selben Mariska urleányok jöttek. Krasznabólteken; Erdődön — mint halljuk megkezdték a selyemhernyó-tenyésztést. Tornavizsgálat. A szatmárnémelii kir. kath. főgimnázium ifjúsága 1906. junius 17-én, vasárnap délután 5 órakor az iskola udvarán, intézeti tornaversenyt tart, melyre az érdekelt szülőket és tanügybarátokat tisztelettel meghívja a főgimn. igazgatósága. Belépni csak díjfizetés mellett lehet. A gimn. utazást alap javára ülőhely 50, állóhely 20 fillér. Műsor: 1. Hymnus, énekli a főgimn.. ifjúsága. 2 Szabadgyakorlatok. 3. Verseny kötélmászás. 4. Bakugrás. 5. Ének, előadja az ifjúsági vegyeskar. 6. Osztály-tornázás ugró-zsámolyon. 7. Csapat-tornázás nyújtón.. 8. Verseny, magas- és lávugrás. 9. Szabadgyakorlatok buzogány nyal. 10. Ének, előadja az ifjúsági vegyes kar. 11. Csapattornázás korláton. 12. Verseny magasugrás rúddal. 13. Verseny sulydobás. 14. »Turul«-Iapdajálék. 15. Ének, Szózat, énekli a főgimn. ifjúsága. Csábítás kivándorlásra A belügyminiszter leirata szerint Kanadában »The Home Jekeets Laud and colonization Campany Limited« czég alatt egy földparczellázó és telepitő részvény - társaság alakult, melynek czélja a földmivelő és gazdaközönséget Kanadába leendő kivándorlásra és letelepedésre buzdítani, olcsón vásárolt földterületeket nagy haszonnal a hiszékeny közönségnek eladni. Figyelmeztetik a közönség, hogy a czég által Knipeg városban »Magyar települők központi irodája« czég alatt létesített irodától érkező hangzatos igéretü és csábitó leveleknek ne adjanak hitelt, mert az eladásra szánt földterület a tengerparttól több ezer kilométer távolságra fekszik és az ottani éghajlati viszonyok nagyon kedvezőtlenek, mivel a tél majdnem 7 hónapig tart, zord és nagyon hideg. A póttartalékosok hazabocsátása. A közös hadügyminiszter s a honvédelmi miniszter között megegyezés jött létre, mely szerint a pót- tartalékosok, tekintettet az aratási munkálatokra, junius 20. és 30-ika között a tényleges szolgálatból haza fognak bocsáttatni. A krasznabélteki újonnan épített fürdő munkálatai annyira előrehaladtak, hogy a lubickolás folyó hó 10-én megkezdődik A fürdő ünnepélyes megnyitása később lesz. Halálra kinzott gyermek. Brudi Lajos felsőbányái lakos 4 hónapos Mária nevű gyermeke gyanús körülmények között halt meg. Mivel az apa ellen az a gyanú merült fel, hogy gyermekét szándékosan halálra kínozta, május 30-án kiszállott a helyszínére Nagybányáról Szentpétery vizsgálóbíró és Nagy János orvos, ki a gyermeket felbonczolta. A kis áldozatot 31-én temették el. Az apát e hó 1-én letartóztatták, de még az nap szabadon is bocsátották. A vizsgálat fogja kideriteni, bünös-e az apa, vagy nem. Szatmáron megjelenő újságok. »Szamos«, Megjelenik vasárnap és csütörtökön. F'elelős szerkesztő dr Hantz Jenő. Szerkesztő Litteczky Endre. Előfizetési ára 8 K. XXXVIII. évfolyam. *Ssatmár.* Megjelenik szombaton. Felelős szerkesztő dr Nagy Barna. FőmUnkatársak Iii- czédy Márton és dr Veréczy Ernő. Munkatárs’’ Ünger Béla. Előfizetési ára 4 K. XXXII. évfolyam. »Szatmár és Vidéke.« Megjelenik kedden. Felelős szerkesztő dr. F’ejes István. Főmutika- társak dr Tanódy Endre és dr Pirkler Ernő. Előfizetési ára 6 K. XXIII. évfolyam. oHeti Szemle.« Megjelenik szerdán. F'elelős szerkesztő Báthory Endre. Előfizetési ára 6 K. XV. évfolyam. »Szatmár-Németi.« Megjelenik vasárnap és szerdán. Lapvezér dr Kelemen Samu. F'elelős szerkesztő dr Komáromy Zoltán. Szerk. Csomay Győző. Előfizetési ára 8 K. X. évfolyam. »Magyar Földmivelő.* Megjelenik vasárnap. F'elelős szerkesztő Bodnár Gáspár. Előfizetési ára 4 K. IX. évfolyam. »Tanügyi Értesítő.* Megjelenik minden hónap 25-én. F'elelős szerkesztő Mihály F'erenc. Előfizetési ára 4 K. V. évfoljam. »Gazdák Lapja.«. Megjelenik pénteken. F'elelős szerkesztő Poszvék-Nándor. Segédszerkesztő Bartha Kálmán. F'őmunkatárs Pethő György. Munkatárs Soltész Miklós. Előfizetési ára' 6 K. V. évfolyam. »Északkeleti Újság.* Megjelenik hétfőn. F'elelős szerkesztő dr Sink Elemér. Szerkesztő F'érenczy János. Előfizetési ára 6 K. III. évfolyam. »Rendőri Lapok.* Megjelenik minden hónap 1-én. Felelős szerk, Tankóczi Gyula. Előfizetési ára nincs III. évfolyam. Összesített megjelenési napok. Megjelenik vasárnap »Szamos«, »Szatmár-Németi« és »Magyar Földmivelő.« Hétfőn »Északkeleti Újság.« Kedden »Szatmár és Vidéke.* Szerdán »HetiSzemle.« s »Szatmár-Németi.« Csütörtökön »Szamos.« Pénteken »Gazdák Lapja.« »Szombaton.* »Szatmár« Vasúti kedvezmény felekezeti tanítóknak. A közoktatásügyi miniszternek a kereskedelemügyi miniszterrel folytatott tanácskozása követ- I keztében a kormány részéről közelebb intéz-