Nagysomkut-Erdőd Vidéke, 1906 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1906-05-26 / 4. szám

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

. bm i

, Előfizetési ara:

Egész évre . . 8 korona. Negyedévre ... 2 korona. ;

Fél évre .... 4 korona. Egyes szám ára'20 fillér. ■

Hirdetések előre fizetendők.

Felelős szerkesztő:

BOTTLIK GÉZA.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL hova a lapot érdeklő közlemények és előfizetési dijak küldendők:

Nagysomkut, Kővár-utca 351. szain.

—=- — 11 Kéziratokat nern adunk vissza.

Táviróhivatalt Erdődnek!

V

" Az önzésnek még csak látszata nélkül is a legnagyobb odaadással viseljük szivünkön Erdőd vidékének minden érdekét. Első számunkban közölt program- inunk eléggé beszédes. Azóta is komoly törekvésünk, hogy a két szinte testvér járás minden érdekét öss£hangzatba hozva — a lehetőség szerinti hasznosra irányítsuk.

Ezért foglalkozunk Erdőd vidékének, főképen Erdőd nagyközségnek — mint a járás székhelyének minden ügyesbajos dolgával.

Ez alkalommal egy nagvfontosságu intézményről, a táviróhivatalról nyilvánítjuk véleményünket. Szinte hihetetlen, de tény, hogy Erdődön, ahol szolgabiró- ság, járásbíróság, pénzügyőri szakasz, csendőr-járásparancsnokság, rövid időn belül adóhivatal és főképen - mert a táviratoknak felerésze innen és ide szól — a gróf Károlyi Alajos uradalmának intézősége és erdőhivatala székel — a postával egybekötött táviróhivatala sincs. Aki táviratozni akar, kénytelen a község középpontjától két kilométernyire fáradni. Hogy mit jelent ez? arról csak az öreg »János bácsi«, a csendőrség in- spectiósa, az uradalmi cseléd és a nagy közönség tudna eleget panaszolni,

De mondjuk, hogy a távolság fáradsággal és idővesztéssel le is van küzdve; a vasúti távíróra szoruló közönség annak

is ki van téve, hogy sokszor igen sürgős esetekben sem - továbbíthatja táviratát, mert a távirdaszabályzat szerint »Megjegyeztetik, hogy az állami távirdahiva- ialok kizárólag táviratok közvetítésével foglalkoznak, mig a üQsuti távírdák első sorban a vasúti szolgálatot látják el és csak akkor továbbítják a magántáviratokat, ha vasutüzleli elfoglaltatásuk megengedi. — Ennélfogva a vasúti távírdáknál feladott táviratok nem számíthatnak mindenkor azonnali továbbításra.«

E pár sor oly sokat mondó, hogy ehhez kommentárt fűzni felesleges.

Távol áll tőlünk, hogy bárminő kritikát gyakorolnánk ,a táviratoknak a vasúti alkalmazott által való mostani kezeléséről, csupán arról van szó, hogy úgy a hivataloknak, mint a nagy közönség- nak mennyivel kényelmesebb és gyorsabb volna bent a községnek úgyszólván szivében a postánál létesített táviróhiva- talban kezeltetni táviratait. Ma még az is megtörténik, bogy^gMwgy távolság miatt az, aki máskülönben szívesen táviratozna, ezen szándékától eláll.

De más visszásságról is lehet beszélni. A mai állapot mellett megtörténik az, hogy hétköznapokon este 6, vasárnap és ünnepnapokon d. u. 3 óráig meg nem érkezett táviratok csak másnap reggel 8 órakor vétetnek át és kézbesittetnek a címzetteknek, tehát olyan késéssel, hogy ezen idő alatt még az egyszerű levél is eljut rendeltetési helyére.

Miért e késés ? Azért, mert a jelzett időben a hivatalos óra elmúlt. Ez ellen aztán nincs mit tenni, mert azt mondja a szabályzat egy cikke, hogy »A korlátolt szolgálatú hivatalok (ilyen Erdőd is) kötelesek naponkint, vasárnapokat és ünnepnapokat sem véve ki, — este 8—9.óra között annál a távírdánál, mely távirataikat közvetíti, kérdezősködni, hogy van-e részökre szóló távirat. Ha van, kötelesek azt átvenni és még aznap kézbesíteni. A vasúti távírdákra e kötelezettség nem vonatkozik! Ezekből világosan következik, minő nagy előny az, ha egy olyan nagy községnek mint Erdőd is — a postával egybekötött állami táviróhivatala van. Ezzel kivihető volna az is, hogy pénzutalványokat táviratilag lehessen lebonyolítani, mig ma az erre szoruló szerencsétlen Szatmárra kénytelen befáradni, időt és pénzt vesztegetni.

A szatmár—erdődi vasút kezelősége is nagy -nemtörődömségét mutatja ki azáltal, hogy Erdődvár állomásának a táviratok kezelésére való felhatalmazását illetékes helyen nem szorgalmazza. Erdődvár állomás szomszédságában van az uradalmi intézőség, erdőhivatal, a községnek nagy része, hivatalok egy része. A közelség kérdése ezzel meg volna oldva, a vasútra pedig jövedelmet jelentene.

Másrészt a dúsgazdag uradalom is megtehetné, hogy legalább saját irodáját

Mese az ibolyáról.

Egy pillangó, kis csapongó Egyszer messze-messze szállt, Mig végre — hol elpihenne — Egy bokorra rátalált.

A bokornak enyhe árnyán Ibolya nyílt egyedül,

Mit a pille észrevéve Legott hozzá települ.

Enyelegni,' játszadozni Kezdett vele csendesen,

Mit a szende ibolyácska Elfogadott kedvesen,

»Te magános szép virágszál, Engedd, hogy öleljelek,

S ölelj vissza, csókolj vissza, Hidd : úgy megszerettelek !

Engedte az ibolyácska,

Jól esett a széptevés,

Nem ludá: a pillangónak A sok virág is kevés.

Megszerette a csapodért, Megszerette igazán.

(Nem egy kis lány jár igy néha Szive nyíló tavaszán)

»Elszállok most szép virágom.

Ámde visszasietek Hozzád, aki enyém leltél;

Szebb tanyát én nem lelek.«

A szerelmes ibölyácska Visszavárta kedvesét,

Várta, várta, de hiába,

Oh, ki tudja merre tért.

Elbusongolt a kis virág,

A szegényke csalódott És gvötrelmes bánatában Lassan el-ejhervadott.

*

Lányka, lányka, — szivvirágod Óvd a pillangók elől,

Hogy ne érje csalódás, mely Titkon hervaszt, titkon öl.

Áívalányhaj.

A "bolond.

Jeszenszky Gábor, amint nőül vette a vidéki város legszebb leányát: László Editet, felköltöztek a nagyvárosba s elegáns lakást béreltek. A pompás mahagóni bútorok, a selyem fotelok, drága selyem függönyök fejedelmi pompát varázsoltak a gyönyörűen s kiváló ízléssel festett szobákba. Elejénte boldogan éllek. Nagy

házat vittek, a jóbarátok sokasága körülrajongta őket; bámulták a gyönyörű párt, kiről csak úgy sugárzott a boldogság.

Nemsokára valami párisi ‘ színésznő jött vendégszerepelni, Jeszenszkyék, mint dzsentri família, ismeretségbe keveredtek vele. Igen gyakran együtt ebédeltek. Az asszonyok, úgy látszik, hamar megbarátkoztak s bizalmas barátnők leltek. A művésznőnek bármikor szabad bejárata volt hozzájuk. Jeszenszkyné nem volt féltékeny asszony, szerelte, imádta a férjét azzal az odaadó hűséges szerelemmel, melynek tulajdonsága, hogy viszont szerelmet, hűséget remél.

Együtt végezték gyakran sétakocsizásukat a művésznővel; általában igen gyakran, majdnem mindig együtt lehetett őket látni, mi másoknak nem kis irigységre nyújtott alkalmat. Következett az elválás ideje. A művésznőnek Oroszországba kellett vendégszereplésre menni.- Megállapították együtt az utazás idejét, Jeszenszkyék persze megígérték, hogy egy darabig elkísérik jó ismerősüket, gyakran vendégüket.

Este a szép asszony egyedül volt otthon. Férje kaszinói dolgokkal lévén elfoglalva, mint jól nevelt férjhez illik, kimaradási engedélyt kért a feleségétől, illetőleg bejelentette hazajövetele idejét.

Éjfélt ütöttek kint a toronyórák. Az asz- szony nyugtalan volt, nem tudott aludni, kinyi-