Nagysomkut-Erdőd Vidéke, 1906 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1906-05-19 / 3. szám
NAGYSOMKUT-ERDÖD VIDÉKE 3. szám. (2) 1906. Május 19. önfeláldozással és mégis az eredmények vizs- gálása szomorú adatokat dob elénk: nesze, itt van, á miért munkálkodál. Az eredmény vizsgálata önváddal tölt el, reménytelenek leszünk egy egészségesebb emberi testanyag jövendője felett, kietlen pusztasággá égette munkásságunknak kertjét a bűnnek, a rosszra való hajlandóság fénye, s elöntötte posványával mindazt,mit tevénk és alkotónk. Egymásután pusztulunk, veszünk, fajunk gyengül, gyérül, munkabírásunk csökken; értelmünk tompul, erkölcsünk hajitótát sem ér, és ezért minket tesznek felelőssé, minket, tanítókat. Gyermekeink halandósága hatalmas számarányokat ölt, értelmi képességűk szembeötlő - leg csökken, testi képességűk sajnálatos, szegény. Ily anyagból kell alkotni szépet és jót, ilyen anyagból kell nevelni igazat, erkölcsöset, ilyen anyagból kell nevelni istenfélőt, mikor elég sokszor istenkáromlással nyílnak meg először beszédre ajkaik. Ilyen anyagból kell nevelni szülőtisztelő gyermeket, kinek apja, anyja rajta hordja arcán az örök bélyeget, hogy valóban Ázsiából származónk. Ilyen anyagból kell nevelni alázatosat, kinek apja, anyja a parasztgőg, az ostoba felfogás, a rut erőszaknak piszkos kezét égre emelve, átkozza még azt is, ki nálánál nagyobbat, urat teremtett. Ilyen anyagból kell nekünk nevelni okosat, értelmeset, ki nem örökölt szüleitől egyebet bűnös testnél, bűnre hajlandó léleknél s kimagyarázhatallan arcalakulásu fejnél. Ilyen anyagból kell nevelni, faragni erőset, ki nem örökölt egyebet egy vékony, rozoga, csenevész testnél, már pedig ebből faragni sok verejték hullással, megfeszített idegzettel, megrongált tüdővel nekünk a kötelességünk, kik megteszszük kötelességeinket, példa rá, hogy nagy miniszterünk is becsületbeli tartozást emleget velünk szemben. A jótékonyság szétterjed mindenüvé, hol az emberi ész hiányt vél felfedezni és mégis pusztulunk, veszünk. Egymásután válik a család gyermektelenné, az iskola növendék nélkül, és zsúfolva lennének 10-szer annyi humánus intézményeink, ha volnának ; s mig az iskola a rendelkezése alatti eszközökkel a kulturális érdekeket mindenütt munkálja, addig még ma is egy nagy százalék az utcákon csatangol, kéregét, koldul; a másik meg úgy él, ahogyan lehet, hamis vagy igaz utón és pedig elég gondos felügyelet alatt, hiszen maga az apja. anyja szoktatja, tanitgalja, hogy koldulni igy, kunvorálni amúgy, lopni, csenni meg emigy a legügyesebb. A pálinka, a szivar, a pipa között; a korcsmák, a lebujok levegőjében jobban virít a drága csemete, szabadon lélegzik a tüdő, szabadon fejezheti ki gondolatát az ajk, az izmok meg nem fáradván el, az erőgyűjtés gazdagságosabb s az ablaküvegen áttört napfény olyan szépen világítja meg arcukat... aszoitaknak, sáppadtaknak, züllötteknek látjuk csak ... Hátha még egy sánta és egv vak cigány, egyik bal, másik jobb kezére muzsikálva cin- cogják tele a lebujt, akkor teljes igazán az idylíí élet. S valóságos melodrámává variálódik a jelenet, mert az apa szitkozódását, az anya utánozhatatlan játékát, a gyermek égtelcn kiabálása, a cigány hallhatatlan zenéje azzá avatja. (Folytatjuk.) \ A szakaszi lóbetegségről. Évekkel ezelőtt megkezdette a takonykor a pusztítást e virágzó községben. S hogy idáig jutott a dolog, annak egyedüli oka abban rejlik, hogy nem ismerték fel a bajt ideje korán. Ha felismerik, bizonyára nem hagyják e derék gazdák annyira elharapódzni, hogy a tömeges elhullás éá lebunkózás után — az egész Szakaszon alig maradjon tiz valamire való ló . . . Nincs szándékunk e pusztiló lóbetegséget ismertetni, hanem annak az emberre való hatásáról óhajtunk közegészségügyi szempontból pár szót szólani a jövőben való miheztartás végett. A takonykórt rég ismerik; valamint azt is, hogy a lóról (mit már többen kimutattak) nemcsak az állatokra, hanem még az emberekre is átterjedhet. Fertőző voltát — a tudományban — azonban csak a múlt század elején ismerték el. Azóta a takonyjtórnak az embereken való mutatkozását számosán észlelték. S leginkább oly emberek kapják meg, kik gyakrabban érintkeznek lóval. De nemcsak lóval, hanem a lebunkózott lovak részeivel is . . . A bajnak mftlL^ jMla Istennek - vége ... De azért még mindig vigyázzanak a szakasziak magukra! Lovat most egy darab ideig ne tartsanak. A még megmaradt lovaikat pedig ha rajtuk a betegség legkisebb jelét is észreveszik, feltétlenül bunkóztassak le. E betegségnek két faját különböztetik meg: a hévén}7 és üdült takonykórt. Az előbbi azonnal, az utóbbi pedig csak évek múltán ismerhető fel. . . Szakaszon ez utóbbi pusztíthatott! Olvastam: egy gyepmesteren többen látták a betegséget — aki az ujját in- ficiálta. Vörös folt jelentkezett a bőrön, majd genvedő hólyag, mely mellett felületes és mély fekély. A beteg vérében s a keletkezett hólyagban, halála után pedig a véredénVek- ben tisztán látszott a takonykor bacillusa. Egy másik helyen pedig három ember halt meg takonykóros fertőzés következtében; köztük egv nyerges mester is, aki takonykóros ló hámszerszámjának javítása közben fertőzté meg magát... A szakasziaknak nincs ókuk panaszra. Hálát adhatnak a jó Istennek, hogy községükben — ily veszély közepett — csak egy ember múlt ki takonykóros fertőzés következtében. Különfélék. Mindazokat, kik lapunkat továbbra is meg akarják tartani, kérjük, hogy az előfizetési dijakat beküldeni szivesked- jenek. Tűzoltóságunkról. Mini halljuk, községünk tűzoltóságát szervezni akarják. Hogy állandó fizetéses tűzoltókat, vagy csak önkénteseket akarnak e, még biztosan nem tudjuk .. . ügy hiszszük, csak önkénteseket; mert községünk az állandó fizetéses tűzoltókat — anélkül, hogy az adófizető polgárokra ne szoruljon — nem bírná meg. Továbbá még azt is halljuk, hogy községünk a tűzoltói alapból tűzoltóink közül egyet a tűzoltói szakiskolába akar küldeni. Ez aztán hivatva lesz tűzoltóinkat kiké. / - pezm ... Ne küldjünk mi senkit sem Pestre — mert az sokba kerül 1 Hozzuk rendbe rossz karban levő tűzoltói felszerelésünket, készillessünk egynéhány jó hordót s ha még ez is megtörtént — van Kolcér községében egy Fabry Pál nevű budapesti nyugalmazott tűzoltó-parancsnok — ki a nagybányai tűzoltóságot szervezte — lépjünk vele érintkezésbe! Hiszszük, hogy csekély díjért 5—6 hónap alatt szívesen kiképezi tűzoltóinkat. Áldozócsütörtök. A róm. katholikusoknak a ránk következő csütörtökön ismét ünnepük lesz. Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe. E napon záródik be a húsvéti sz gyónás és áldozás ideje s járulnak a káli), gyermekek első sz. gyónás s áldozásukhoz. múlik magától is és ugyancsak átkozza azt, aki megrontolla. Már több mint két hete küzködik. igy a leány . . . Tegnap délután azután mégis fordult a kocka. Balajlinénak eszébe jutott,! hogy hébe-korba én is húzogattam fogat, hát elcihelődött hozzám. Nagyon meginstált, mennék el hozzájok, szabadítanám meg a leányt a gyötrődéstől, néhány dénárt nem sajnálna tőlem Szívesen megadja — úgymond — habár az a rossz fog nem ér fabadkát sem. Jól van — mondok — ott leszek, csak azután nvafogás, óbégalás ne legyen ám, mert, rögvest otthagyom. Balajliné ezt megigéfle és azután hazament ... A kutj’a enné meg a dolgát — gondoltam magamban — ezt ugyan nem teszem valami szívesen, mivel holmi pipogya vászoncseléddel együtt nem igen szeretek egy tálból cseresznyéét enni. Ezenközben kikeresgél- teái a mestergerendáról a vaskampókat. Tudja kigyelmed, Miska sógor, ilyesmiből van nekem 3 —4 darab is, mivel ha egyik-másik véletlen- ségből kinek-kinek komisz agyarán eltalálna törni, mingyárt legyen helyébe másik. A drótosfogót meg a kampókat összegyömöszöltem Sárának egy viseltes slrinílijébe és elindultam az alvégbe. Balajtinéhoz. Amint oda érek, már kívülről hallom, hogy Balajtiné nem tartotta meg, amit Ígért, mivel Ágnes ugyancsak szaporázta a jajgatást. Na — mondok magamban — megyek haza. Már indulni akartam, de Balajtiné meglátott, elémbe igyekezett és erőnek-erejével beinvilált a házba. Hát bemenők — mondok — de azután parancsoljon a leányára, mert a nvafogást nem szívelhetem ..........Amint bemének , Ágnes már nem jajgatott, csak nyöszörgőit é§ azt mondta: hagynom ölet békeségben, mivel már nem igen fáj a foga . . . Falnak akart állítani, de én átláttam a szitán. Nem oda — Buda, Ágnes — mondok — ki kell jönni annak, ami kivaló. Addsza csak a szádat, hadd nézzem : jobbra-e, vagy balra? Ágnes erre négykézláb kapálózni kezdett, majd hogy ki nem ütötte a pipát a számból. Az anyja is, meg én is egvre csititolluk, biztattuk, dé nem ért biz az semmit; inkább meghatalmaskodolt, hogy hozzá bizony ne nyúljon senki, mert leharapja a kezét. Hát tudja kend, Miska sógor, erre fel azután nekem sem kelleti több. Megharagudtam, mivelhogy el sem mertem volna gondolni,- hogy egy. ilyen hitvány vászoncseléd még hatalmaskodni is tudna. Se szó, se beszéd többet, azon minulum- ban hozzáugroltam, hogy felpeckeljem a száját és Uram fia, Ágnes, mint a nyúl, csak felugrik a székről és uccu vesd el magad, ki a házból, a réti földek felé. Na, de ha te úgy, én is úgy, meg az anyja is úgy. Utána iramodtunk rögvest mind a kelten, el is értük szerencsésen a nagyságos Pásztói, uraság földjénél. Ekkor én hirtelen gáncsot vetettem a leánynak és a földre hem- peredett. Nesze — mondok — igy jár a nyúl is, ha meglövik. Most egyszerre mellé parancsoltam az anyját, lefogatlam a kezét vele, én pedig a gyomrára térdepeltem. Váltig mondta már most lihegve Ágnes, hogy: lelkem Bernát bácsi, az Isién szerelmére Bernát báési és igy tovább. Nem hajtottam reá. A csizmaszárból hamarosan kihúztam a kapatisztitót és nyelével felpeckellem a száját, a kampóval pedig egyszerre két fogát rántottam ki a rebencés leánynak, hogy megemlcgesse még a szülétése napját’is ... ' ' | . Otthon azután a nagy ijedségre' egy bögre szenes vizet ivott meg Agues és most nincs kutya baja se . . . * *. Az eset után hazafelé tartottam. Még jobbadán el sem hagytam a Ivaproncai Köles Péter házát s íme nagy lármát hallok a községháza felől. Nosza — mondok magatnban — előre Bernát, hátha valami baj van a kréta körül. Neki iramodtam, mint a hogy a Csillag szokott és öt minuta múlva már a községháza elé értem. Előre is megmondhatom magának, Miska sógor, hogy nagy kár volt uekehi odaigyekezu -
