Állami gimnázium, Nagykikinda, 1914
II. Adatok az intézet történetéhez
hiloklalásban, amely a folyó tanévben csak november lén kezdődött, mert a hitoktatónak személyi kérdése n;tgyon sokáig húzódolt. Branches Kamenkó helyébe ugyanis más hitoktatónak kellett jönnie és az egyházi hatóság Ilkits Istvánt, a helybeli zárdafőnököt csak későn nevezte ki. A hiloktatú teljes buzgalommal látott a teendők elvégzéséhez, hogy a mulasztottakat lehetőleg pótolja, ami sikerült is neki. A gör. kel. vallású tanulók szent mise előtt a gör. kel. hitközség iskolájában gyülekeztek és onnét hitoktatójuk vezetése alatt nyári hónapokban a »Szentháromság* templomába, a téli hónapokban pedig főtemplomukba mentek istentiszteletre. Április 9-től kezdve hitoktatójuk vallásos énekek betanítására hetenkint egy órát szentelt. Az év folyamán kétszer, december 6-án és március 24-én, gyóntak é^ áldoztak. Gör. kel. román tanuló ez idén'6 volt az intézetben, és pedig az I—IV. osztályban; ezek két csoportba voltak beosztva s mindegyik csoportnak egy-egy órája volt. A románoknak helyben sem templomuk, sem papjuk nincsen, éppen azért templomba a gör. kel. szerb tanulókkal jártak. Ág. evangelikus tanuló csak 1 volt az intézetben, ennek hétfőn 2—3-ig volt hillani órája. Minden vasárnap hiklalója felügyelete alatt részt vett az i-teni tiszteleten. Rpf. vallású tanuló ö iratkozott be, ezek két csoportba voltak beosztva s mindegyik csoportnak hetenkint egyegy órája volt. A ref. tanulók havonkint csak kétszer jelenhettek meg az isteni tiszteleten, mert helyben csak minden második vasárnap van istentisztelet. Az Úr asztalához mind a háiom nagy ünnepen járultak. Izr. vallású táruló 34 volt, ezek négy csoportba voltak beosztva; csoportonkint heti két két órában, az izr. hitközség tanácstermében nyertek oktatást. Az izrael. vallású tanulók részére a hitoktató szombaton d. u. 3 órakor külön isteni tiszteletet tartott, mert az előadások miatt a délelőtti isteni tiszteleten nem vehettek részt. Az isteni tisztelet előtt a gimnazisták részére a hitoktató szent beszédet tartott és csak ennek meghallgatása után mentek át hitoktatójuk vezetése alatt a templomba. Többen az izr. vallású tanulók közül önként vettek részt a kora reggeli órákban tartani szokott isteni tiszteleten és azért az izr. hitközség részéről külön jutalomban is részesültek.