Állami gimnázium, Nagykikinda, 1913

I. Adatok az intézet történetéhez

— Bi­ti IV. és V. oszt. a harmadik, a VI., VII. és a VIIL oszt. a negyedik csoportot. Az olső 3 csoportot Schindelberger József tornataníló, a IV. csoportot pedig Sztója Miklós r. tanár, voll tartalékos ti'tzérhadnagy vezette. A í. csoport a játékdélutánok idején a játékon kívül a fegyverfogásban, kalonai gyakorlatokban és céllövészetben gyakorolta magái. e) Céllövészet. A kalonai céllövészet oktatásában résztvett a jelen tanévben 12 VI., 22 VII. és 15 VIII. oszt. tanuló. Betegség miatt nem vehetőt) részt a VII. osztályból I lanuló és év­közben kimaradt szintén betegség miatt t VII. osztályú tanuló. így az egész éven át összesen -18 tanuló nyert oktatást. Az oktatást a jelen tanévben is Sztója Miklós r. tanár, volt tartalékos tűzérhadnagy vezette, akinek Veilz Antal, a szegedi 5. honvédgyalogezrednek Nagybecskereken állomá­sozó zászlóaljától kirendelt törzsőrmester' segédkezett. A tanítás felügyeletével Űrhegyi Antal Nagybecskereken állo­másozó bonvéd százados volt megbízva, aki havonkint egyszer ellenőrizte az oktatás menetét és eredményét. —• József Ernő szegedi ö. honvéd gyalogezredben főfegyver­mester 3 havonkint megvizsgálta a fegyvereket. Az oktatás a nmlt. honvédelmi minisztériumnak bemu­tatóit tanterv és a nmlt. honvédelmi miniszter által kia­dott: »Kézikönyv a polgári ifjúságnak a katonai hivatásra való előkészítésére« című könyv utasításai szerint történt. A fősúlyt a célzás, a lövés, a távbecslés és a testerősítő torna-gyakorlatra fordítottuk. A gyulacslövésl az első órától kezdve gyakorolták a tanulók az intézel udvarán és télen a tornacsarnokban. Az éles lövés a helybeli kalonai állomás lövőterén történi. A lőszert a nmlt. honvédelmi miniszté­rium ingyen szolgáltatta. f) Az elvégzett tananyag. Az utasításokban s az állandó tanmenetben megsza­bott tananyagot minden osztályban és minden tantárgyból befejeztük. Az utasításokban változhatatlanul megállapított tananyagot az értesítőben nem közlöm; tisztán csak a tananyag azon részére szorítkozom, amely a módszeres tanácskozások különös tárgyát képezi.

Next

/
Thumbnails
Contents