Állami gimnázium, Nagykikinda, 1909
VIII. Értesítés a jövő iskolai évre
Hogy az igazgatóság a fegyelmi szabályok ezen intézkedéseinek érvényt szerezhessen és azok áthágásának elejét vehesse, figyelmezteti azokat, akik tanulókat ellátásba venni kívánnak, hogy ebbeli óhajukat a föltételek megjelölésével szept. 1-éig az igazgatóságnak jelentsék be, hogy a szülők a kifüggesztett jegyzékből igényeiknek és gyermekeiknek megfelelő szállást kereshessenek. Aki a fegyelmi szabályok ezen intézkedései ellen vét, az tanulót ellátásba nem vehet. A legkomolyabban felhívom a tanulók és szülők figyelmét arra, hogy az intézet kötelékébe beiratkozott tanulók nemcsak a tanév folyamán, hanem a nagy szünidőben is az intézet fegyelmi hatósága alatt állanak és annak fegyelmi szabályait betartani kötelesek. Krcsméry Károly dr., főgimn. igazgató.