Állami gimnázium, Nagykikinda, 1906

I. Adatok az intézet 1906 -907. tanévi történetéhez

Adatok az intézet 1906-1907. tanévi történetéhez. A lefolyt tanév folyamán vált meg a'Szegedi tan­kerületiül s egyidejűleg iskolánktól is Platz Bonifác dr. Három évtizedet meghaladó tanügyi munkásságának inté­zetünk is részese voll, 14 éven át volt iskolánknak fő­igazgatója, tanügyi tevékenységünk irányítója. Az elismerés és hála kötelez bennünket, hogy ez évi jelentésünkben az eltávozott főigazgatónak iskolánk körül kifejtett tevékeny­ségének méllalására néhány sort szenteljünk. Plalz Bonifácz dr. 14 évi főigazgatósága alatt jelen­tős, ezen intézet életére messze kiható változások történ­tek. A községi jellegit, megyei patronátus alatt álló, 6 osz­tályú gimnáziumból állami, 8 osztályúvá fejlesztett iskola lett, mely a modern követelményeknek megfelelő, új épü­letben terjeszti a tudományok igazságait, ápolja az ifjak erkölcsi világát, erősíti azok hazafias érzületét. Ha ezen iskola tevékenysége a múltban meghozta áldásos gyümöl­cseit, úgy eme tények megvalósulása által, megnagyob­bodott tevékenységi körrel munkakedve csak fokozódott. Érzelmeink természetes megnyilatkozását lolmácsoljuk, ha a nyugalomba vonult főigazgatónak úgy a magunk, vala­mint e város és környékének lakossága nevében ezen nagy­fontosságú tények megvalósítása körül kifejtett buzgó tevé­kenységeért hálánkat és köszönetünket fejezzük ki. Az iskolai munkát minden izében, a legapróbb rész­letekig ismerve, tapasztalatainak és tudásának bőséges tár­házából sok bölcs tanácsot, adott nekünk, amelyeket ifjaink erkölcsi és szellemi nevelésénél sikerrel felhasználtunk. A szeretetteljes forma és mód, amellyel tanácsait és útba­igazításait adta, biztosították számára, hogy azok termé­keny talajra találnak. Évi hivatalos, valamint az érettségi vizsgálatok alkalmával lelt látogatása alkalmával mindig adott valamit, ami iskolánk szellemi nívójának emeléséhez hozzájárult. Mindenkinek minden igaz ügyében lelkes pár­tolója, szóvivője volt. Pártatlan, igazságos lelkülete tanárok és itjak előtt tiszteletet parancsolt. E nemes tulajdonok előtt hajolt meg a szegedi tan­kerület tanársága, midőn 1902-ben Szegeden egybegyűlt,

Next

/
Thumbnails
Contents