Állami gimnázium, Nagykikinda, 1904

I. Adatok az intézet 1904—1905. évi történetéhez

sági könyvtárunk álladóka ennek következtében a je­len tanév végén 2567 kötet könyv és 20 darab szo­bor összesen 6490'52 korona értékben. Ezen összeg­ben bennfoglaltatnak a kötelező olvasmányok is, ame­lyeket az ifjúsági könyvtár könyvtárosa kezelt a többi könyvekkel együtt. Az ifjúsági könyvtár felügyeletével és kezelésével Sztoja Miklós r. tanár volt megbízva. Az ifjúság kót­hetenkint kapott a könyvtárból könyveket, még pedig minden második szerdán és csütörtökön. Szerdán az alsó 4 osztály ós csütörtökön a felső négy. A kötelező olvasmányokat a könyvtáros ez idén is, mint eddig, az illető szaktanárok utasítása, szerint osztotta ki a tanulóknak. Ezenkívül a könyvtár a VII. ós VIII. osz­tály tanulóinak, ha esetleg valamelyik munkára szük­ségük volt, soronkívül is rendelkezésére állott, és ezt az engedményt, különösen a VIII. osztály tanulói, többször igénybe is vették. Tanulóink különben is elég szor­galmasan látogatták az ifjúsági könyvtárt, ami kitű­nik azon körülményből, hogy 233 beírt tanuló közül 200 tanuló a tanév folyamán 3012 esetben vett ki könyveket olvasás végett. Azon tanulóknak csekély számát, kik a könyvtárt egyáltalában nem látogatták, az I— III. osztály leggyengébb tanulói teszik ki. Mint örvendetes ó.-f a felsőbb osztályoknak mun­kásságát és komoly törekvését jellemző jelenséget nem hagyhatom említés nélkül azon körülményt, hogy ezen osztályok tanulói, különösen a hatodik osztálytól föl­felé, azon müveken kívül, melveket a tanítás meneté­" 7 t/ vei kapcsolatosan olvasniok kellett, különös buzgóság­gal keresték az irodalomtörbóneti ós egyéb szaktárgy­ba vágó komoly müveket Különös dícsirettel kell ki­emelnem még azt is, hogy a felsőbb osztályokban a könyvek befirkálása ós másnemű önkényes rongálása úg3^ szólván teljesen megszűnt. Annál több okunk van azonban a panaszra ebben a tekintetbe.! az alsóbb osztályok ellen ós különcsen az első két osztály ellen. Ebben a csoportban ugyanis újból sok könyv vált hasznavehetetlenné úgy, hogy azokat ki kell selejtez­nünk. Reméljük azonban, hogy törekvésünknek a jövőben itt is meglesz a kellő eredménye, miért is,

Next

/
Thumbnails
Contents