Állami gimnázium, Nagykikinda, 1904

I. Adatok az intézet 1904—1905. évi történetéhez

ahogy azt méltán elvárhatta volna a tanári testület, lehintve azt a fáradságot, utánjárást, aminőt a tanu­lók tanulmányi ei edményének biztosítása céljából minden irányban elkövetett. Az ellenőrző tanácsko­zások eredményét minden osztályban személyesen hir­dettem ki és a tanulókat nemcsak általában az osz­tályhoz intézett beszédemben, hanem még külön-külön, személyenként is intettem, buzdítottam. Ezenkívül a megrovott tanulók szüleit írásban, jegyzőkönyvi kivo­nat alakjában figyelmeztettem fiaiknak a tanulmányok­ban tanúsított hiányairól. Azonban nemcsak az ellen­őrzők eredményeit tudattuk a szülőkkel, hanem egyet­lenegy alkalmat sem mulasztottunk el, hogy a szülőt gyermekének mulasztásaira, ha ez szükséges volt, ne figyelmeztessük. Dr. Deseő Béla, a természetrajz ós földrajz r. ta­nára az 1904/5. iskolai óv második felében következő kirándulásokat tett a tanulók földrajzi ós természet­rajzi ismereteinek felfrissítése ós gyarapítása céljából. Ugy mint: 1905. máj. 7-én az első osztállyal a Lővőtór­re. Vizsgálták a kelő vetéseket, vakondok-járatokat, ür­ge ós hörcsöglikakat. Milyen más, nem az iskola padjá­ban mutatott jellemekké válnak a szabad természet­ben a kis tanulók, itt lehet őket saját egyéniségükben igazán megismerni. E kirándulásra többen engedelmet kértek a II. ós III. osztályból is. Egyáltalában a ta­nulók oly örömmel vesznek részt a kirándulásokban, hogy többet közülük a fegyelmezhetés okából vissza kellett utasítani. 19Ü5. május 13-án a III. osztállyal Szenthubert felé. Tájékozódással a világtájak szerint s a természet­rajzi dolgok ismétlő megfigyelésével foglalkoztak. 1905. május 14-én a II osztállyal Nagyteremia felé. Főképen bogarásztak. 1905. május 16-án az V. osztállyal a Kiserdő és Yodica környékére. Kizárólag állattani (erdei és mo­csári állatok) vizsgálata ós megfigyelése a szabad ter­mészetben volt a tanulók feladata. 1905. május 20-án a IV. osztállyal a városi gyü­mölcsfa-, szerb iskolai parkfa-telepbe és a közelben fekvő kath. temetőbe. A régi sírköveken előforduló

Next

/
Thumbnails
Contents