Állami gimnázium, Nagykikinda, 1898

— 18 -­ják orrukat ós lenézik embertársaikat, mert ők pályájuk­nál fogva és talán néhány forinttal több fizetéssel az em­beriség, embertársaik fölé emelkedetteknek, a teremtés kiválasztottjainak képzelik magukat. A különféle el­vekkel, nézetekkel megtelt tanuló tanítóját sem igen fogja tisztelni és annak szavait sem fogja sokra mél­tatni, mert hiszen lígy gondolkozik, hogy mire való neki a tudomány, megél ő úgy is, ha nem tanul, holott a földi javak mulandók ós tönkre mehetnek, de tudomá­nyában mindig olyan tökét rejtegethet, melynek bár­mikor hasznát veheti. Herbert Spencer szerint a szellemi fejlettség leg­magasabb foka minden emberben csakis a szülői kötel­mek helyes teljesítése által érhető el. A nevelés sikere tehát csakis a szülői kötelessé­gek teljesítése után várható. A szülőnek minden esz­közt fél kell használnia, hogy e nemes feladatot, a nevelést sikeresen vógezhessa. Minden szülőre rá van róva e kötelesség a természettől, ezzel tartozik, ezzel adós gyermekének. A görögöknél egy ifjú sem tarto­zott szüleiről, ezeknek öregkorában, gondoskodni, ha azok a kellő időben nem részesítették őt a megkívántató nevelésben. A nevelés lesz az a földi adomány ós a jótétemény, melylyel hálára kötelezik magukat a szülők gyermekeikkel szemben. A neveléshez pedig, amint láttuk, sokféle eszköz és mód szükséges. Kivántos első sorban tehát az esz­közök megválasztásának tudása ós az eljárás módjának az ismerete. A nevelésnek elveit részletezni és para­graphusokba összefoglalni nagyon bajos volna, hogy így kész formában kaphassák kézhez a szülők. Annyi sok bibéje, utja-módja van a gyermek vezetésének ós okta­tásának, hogy azt csikis körvonalozva, főbb pontjaiban lehet tárgyalni és szemügyre venni. A neveléshez szükséges lesz a szülői mély belátás, értelmes felfogás, a különböző viszonyok között a kellő eszközök és a helyes eljárás feltalálása ós felhasználá­sa. A mint láttuk, nevelés tekintetében nem elégséges a családnak csupán az iskolára támaszkodni, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents