Állami gimnázium, Nagykikinda, 1891
21 oly kedvező mint tavai. Az összes helyettesített órák száma 198; ezek közül esik az I. osztra 23, a II. oszt. 14; a III. oszt. 41, a IV. oszt. 50; az У. oszt. 34 és a VI. ősz. 46. Az igazgatóság lehetőség szerint mindig gondoskodott az órák szakszerű betöltéséről. 6. A bevégzett évi tananyag az értesitő IV. szakasza alatt foglaltatik. Az ifjúságnak a tanulmányokban tett eredményét az értesitő végén csatolt táblázatos kimutatás mutatja. 7. Változás a tanári karban. A tanári személyzetben ezidén egyéb változás nem történt, csakhogy Szeitz Mihály, róm. kath. hitoktatónak távozása folytán Nieder- mayer Antal, csanádmegyei áldozár vette át a róm. kath. tanulók hitoktatását. 8. Értekezletek és tanácskozmányok. A tananyag és az oktatás menetének, a tanulók magaviseletének és tanulmányi eredménynek megállapítása czéljából a tanári testület a Rendtartásban előirt módon és időben tartott 3 módszeres és 7 ellenőrző tanácskozmányt. Ezekén kívül még 11 ülése volt a tanári testületnek. 9. A tornacsarnok. Intézetünk a f. tanévben megkapta a régóta sürgetett tornacsarnokot, mi által a gymnasium egyik égető szükségét pótolta a patronus. A tornacsarnok a nmlt. Ministérium által leküldött tervek szerint épült és felszerelését Demetrovics Sándor, zombori tornatanár vállalta magára. A tornatanitás 1891. szept. 1-től—1892. febr. 28-ig a szabadgyakorlatokra szorítkozott ; mert tornacsarnokunk csak ezen a napon lett teljesen felszerelve. Azon időtől kezdve a tornatanitás szakadatlanul heti 8 órában az utasítások pontos megtartása mellett történt. 10. Az intézet ünnepélyei. A f. tanévben is 3 ünnepélyt tartott az intézet és pedig: 1891. szept. 21-én Széchenyi István gr. születésének 100. évfordulója napján következő programmal; 1. „Szent az érzet“; előadta az ifjúsági énekkar. 2. „Kölcsey az erényről és annak követéséről“ ; előadta Klein Ferencz VI. oszt. tan. 3. Az igazgató alkalmi beszéde. 4. „Széchenyi szelleméhez“; óda irta Erődi Dániel; előadta Brüll Dániel, V. oszt. tan. / , ' 5. „Ébresztő“, Bajza Józseftől; előadta Kollár András VI. oszt. tan. 6. „Hymnus“, Kölcseytől; előadta az ifjúsági énekkar.