Nagykárolyi Hirlap, 1899 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1899-09-20 / 4. szám

Xajjj-Károlj, 1899.

I. évfolyam 4-ík szám.

Társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap

11EG.IELEMIIÍ MIMIÉ* SZERDÁM.

ELŐFIZETÉSI-DIJAK

1}

* ' \'\

Egy évre

3 frt.

Fél cvre

1 „ 50 kr. 11

Negyed évi

0.............................................

Egyes szám ára 8 kr.

75 . ,j

Tanítóknak

és községi jegyzőknek

egy évre 2 frt

SZERKESZTŐSED ts Kiadóhivatal:

^^^Jeák-tér, C46. sz

Felelős szerkesztő ; Ri« senbacli Mér.

Főmunkatárs: Flies* Henrik.

HIRDETÉSEK legjutányosabb árban felvétetnek NYILTTÉR pétit sora 30 kr.

Minden hirdetés után bélyegilleték 30 kr. Äptnlajdonos: Vider Jakab.

fetőfi-iinnep.

Ott metszettem azt egy sirhalomról, Nem csoda, ha okán siralmasan szól.

A ki magyar, a ki vitéz, Az ellenséggel szembe néz.

Azt hiszem, alig van városunkban betű- ismerő ember, kinek figyelmét elkerülte volna ; azon dicséretes hazafias mozgalom, melyet a Nagy-Károlyi Kölcsey-Egyesület a Petőfi országos jellegű ünnepély ügyében kifejt.

Hogy ki volt nekünk Petőfi, azt felesleges mondanom.

Költeményeit épp úgy ismerik az alacsony nádfedelű kunyhóban, mint soktornyú büszke márvány palotában.

Dalait gyönyörrel olvassák az iskola pad jait koptató érett ifjúság.

Buzdítást és lelkesűltséget merit belőlük a meglett férfi.

A szerelmes ifjú Petőfi dalával csalja ki szerelmesét, ha a ^.ap ismeretlen birodalmak felé küldi aranyos sugarait.

A vándor-legény az éjjeli holdvilág szelíd fénye mellett önmaga bátorítására du- ! doigatja.

„Távol szeretőmtől,

S tőled, te drága hon ! Vándorlom a világot Végtelen utakon.

S a haramia erdők sünijében bujkálva ' elmereng s

I

„Baltája nyelére támaszkodva mondja: >

Mért adtam magamat tilalmas dolgokra.“

S midőn az ég millió csillagjai tündökölve kígyóinak s a pásztor a tarka mezőn tüzet rak, előveszi furulyáját és mélabúsan el fújj a

Kis furulyám szomorú fűzága, Temetőben szomorkodik fája;

Petőfi a mi modern költészetünk megalkotója, megtel emtője.

Sem előtte, sem utána magyar költő szebb kedvesebb, leikesitőbb, lángolóbb és tüzesebb verseket nem irt.

Versei sokáig fognak mintául szolgálni a versiró nemzedéknek és zsinórmértékűi a bírálóknak.

Más versében lehet több mesterkéltség, de természetes láng csak az ő költeményeiben terem.

Ha tavaszkor ereinkben gyorsabb tempóban végzi a vérünk körfutását s a minden drága kőnél becsebb szabadságot, hajnalának évfordulóján megünnepeljük, felcsendül a lelkes, a lángköltő halott-ébresztő szózatja:

Talpra magyar, hi a haza :

Itt az idő, most-vagy soha.

S ha bor mellett rég nem látott jó pajtásunk baráti kézszoritásnt érezzük, azt kéfh£

dezziik egymástól :

Hányadik már a pohár ?

Csak. ötödik 1- .. ... .

Elpre.

S ha gyilkos golyótól találva, perczeit közeledni érzi, imára zekkel rebegi:

élte végső kulcsolt keÉs te Isten, magyarok nagy Istene,

Légy népeddel, hű népeddel Jó népeddel, légy vele l Tedd hatalmad fiaidnak Lelkére ,

Világdöntő haragodat Fegyfereink élére.

Ha valaha jós, vagy próféta létesett, akkor Petőfi az volt. *

Ezer kint szenved, e§sr akadályt győz le, mig Szendrey Jiitiát, kihez emberfeletti tiszta eszményi Szerelemmel viseltetik, magáénak ráadhatja s énekelheti:

lértem, a mit ember érhet el: Boldogsággal csordultig e kebel ölemben kedves ifjú feleség, Milyenről lelkem annyit álmodék

Jó barátunk ilyenkor elbeszéli, hol, merre járt, milyen szép országokat, vidékeket látott, de azért mégis arra a nótára gyújtunk

rá ilyenkor:

Ha a föld, a föld isten kalapja,

Úgy hazánk, hazánk bokréta rajta.

Az ő igéjével ajkán megy a halálra szánt ifjú a csaták gyilkos füzébe s lelkesülten énekli:

vagy

Az volt a nagy, nagy munka,

Kicsiny kis feleség .?

Mig megszereztelek, mig Veled eljöheték.

S midőn szerelme még lángolóan ég, midőn ezen nemes érzelme még melegebb a Vezur tűzlávájánál, máris sötét sejtelmek marczangolják rendkívül érzékeny lelkét s jóslatként tör ki belőle a sejtelem, hogy

PETOFI-ÍJMMEPÉEY.

A midőn zengé, hogy „Király vagyok,

A szerelem országának királya!“

Lyukas csizmáján behatolt a sár,

Nem volt lakása s nem volt vacsorája.

Midőn barangolt szerte a honban Lelkében hordva a nagy mindenségel,

Dicső szive magyar szabadságért,

A torka meg a szomjúságtól égett,

S most, hogy teste rég elporladott már S nem érzi többé kínját földi léinek:

Emlékére frakkban pezsgőt isznak,

Es a menü, mind lucullusi étek.

S /elhangzanak a lelkesült lósziok,

„Az ő nagy müve: szabadságnak örök!“

S a mig beszélnek büszkén, emelt fővel,

A rozsdás rabláncz lábukon megcsörög . . .

Rósenfeld Zsigmond.

Hogyan házasodtam meg*.

Hagy-Károlyi „Hirlap“ eredeti tárczája

Nem én mondom, de mindenki, a ki ismert kénytelen volt bevallani azt, hogy nem mindennapi szilaj ság lakott bennem. Volt bennemegy jó poreczió könnyelműség, vadság s belső ösztönöm mindig uj meg uj kalandok után sarkalt. Nem egyszer tettem föl magamban, hogy olyan leszek, mint más fiatalember, de már a másik perezben megfeledkeztem mindenről.

Meghaltam volna, ha egy fél napig nem udvaroltam volna.

Alig dugta ki a nap nyájas arczát a hajnalpir- ban úszó fellegek közűi s én Harmath Flórácska pitvarát rózsaíúzérekkel disziiettem föl és nem egyszer raktam körűi párnácskáit illatos szegfűvel. A délelőttöt, ha csak időm volt Hajnal Melindánál töltöttem; délután hevesen csaptam a szelet Víg falvi Erzsiké körüt; este Fekete Terkával — sétáltam karonfogva s ha valakinek éjjeli zenét adtam, az nem volt más, mint Rózsavölgyi Annácska.

Szóval, a hol a városban szép és szemrevaló leány volt, annak nemcsak, hogy udvaroltam, hanem magamba is bolondítottám őket.

Flórácska szeretett, a kis bájos Melinda remélt, Erzsiké epekedett, Terka jól tartott — aprópénzzel és Annácska a csillagokból olvasott.

Az ismeretség másodnapján csókot adtam, de nem elégedtem meg ezzel, mert nekem — puszi kellett.

A hol ezt szép szerével meg nem kaphattam, ott egy érzékeny scénát vagy egy búcsűestélyt rendeztettem magamnak s volt árja csókoknak.

Az elutazásból persze semmi sem lett, mert másnapra szivem elszorult, mikor a vonatba kellett volna beszállani, ... de legtöbbször kibékültem főnökömmel, kinek nem egy zsíros vevőt szerez term. A legkitartóbb teremtés Fellegvári Angelin volt. Ez a ritka szépségű, angyali leányka mindig illő távolságban tudott tartani s azért a legnagyobb boldogságban úsztam, ha kezet nyújtott nekem. De én kifogtam rajta.

Tudtam, hogy szeret s azért egész tiszteletteljes komolysággal megkértem a kezét.

Hetven mérföld távol lakó nagybátyámat, kit a Dunántúlról hívtam el állíttattam be kérőnek s eljegyeztem Angelinemet, de csókot kapnom kellett. A viszony persze hamar felbomlott, mert én bi*

! zony az Angelin csókjai mellett sűrőn áhítoztam, Flórácska édes, Melinda csattanós, Erzsiké forró [ és Terka végnéküli csókjaira.

Szegény jó édes anyám, de nem egyszer mosta meg a fejemet csapodárságomért, de én bizony nem javultam meg.

Mézet szívtam minden leány ajakáról.

S mig én mézet szívtam, addig mások oltár elé vezették őket.

Az egyik vén podográshoz ment nőül s én azzal vigasztaltam magam : nemsokára gazdag özvegyasszony lesz belőle s akkor ráérek komolyan beszélni vele.

A másik egy kiállhatatlan ragyás képűt választott magának s én szentül meg voltam győződve, hogy én leszek a--------házibarát.

Megin

t egy más szegény mesteremberhez ment s én reméltem, hogy az ura pénzdolgában egyszer- másszor rám szőrül.

Persze semmi sem ütött be 1

Szóval mig én egy csomó földi angyalnak ud- varolgattam, -addig mások egyenként sorban elkapkodták őket az orrom elől.

Én udvaroltam s más házasodott.

Egyster mégis valami okos gondolat fészkelő- dott be agyamba.

Észrevettem, hogy ez igy nem tarthat soká !

12 évi tüzes és eredményteljes udvarlás után mégis meggondoltam, ha az aranyos Flórácskát, a pisze Zizikét, a hollófürtű Erzsikét, a bogárszemű Belluskát és a csinos Sárikát más viszi el előlem, akkor mi marad nekem ?!

Komolyan kezdtem tehát venni a dolgot, s mint komoly kérő léptem fel.

Egy reggel beállítok Florácskához : akar-e feleségem lenni? mire azt a választ kaptam: menjen maga csapodár. hiszen én tegnap este óta Kántor László arája vagyok.

(Folyt, köv.j

NAGYKAROLYI HÍRLAP

TÁROM.