Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1943

A nevelő hatása a tanítványra

A nevelő hatása a tanítványra. Ahhoz, hogy valaki jó tanár legyen, sok minden szükséges. Az egyéniség és tárgyi tudás, bármilyen fontosak legyenek is, önmagukban korántsem elegendők. A tudatos nevelői ráhatásnak megvannak a maga törvényei, melyeknek biztos tudása és ügyes alkalmazása a valóban korszerűen dolgozó tanárnak leglényegesebb ismertető jele. A náturálista tanárral is megtörténik, hogy kivételesen egészen sikerült órát tart. Ha azután utólag megkísérli kielemezni, mik voltak az órának azok a momentumai, melyek a sikert jelezték, elsősorban azt veszi észre, hogy a tanulók teljes lélekkel figyeltek rá és mind két fél érezte, hogy az óra nagyon értékes volt: élmény volt. Ismételt megfigyelésekből és elemzésekből világos lesz, hogy az ilyen órákon a lelkek nagyon közel érnek egymáshoz: mindjárt az óra elején valami melegség árad végig az osztályon, mely a tanulókat egységbe forrasztja. A tanár egyénisége valósággal megnő, minden gondolata, érzése — mint valami központi leadóállomásból — végigáramlik az egész osztályon és eljut minden tanítvány lelkébe. Ennek az egységnek, együttérzésnek a megteremtése a tanári munka legmagasabb feladata és ebben áll az igazi nevelői művészet. Amit ilyenkor tanulnak, az sohasem fog elveszni. A tanárnak, ha ki tudta harcolni ezt a lelki közelséget, kevés szóra lesz szüksége, hogy egy egész életre szóló irányításnak lehessen eszközlője. Ha ennek a hatásnak az eredőit vizsgálat alá vesszük, nem szabad elfelejtenünk, hogy a szó a hatásnak csak külső eszköze. A hatás lényege azonban mindig az egyéniség. A szó csak adagolja az egyéniséget a legkülönbözőbb formákban, de mindig csak azt adagolhatja. »Nem adhatok mást, csak mi lényegem.« — mondja Lucifer, de ugyanez áll mindenkire. Senkisem adhat mást, mint amije van. Tudnunk kell, hogy minden mozdulatunkban, szavunkban benne van egész egyéniségünk: .minden elmúlt örömünk, bánatunk, aggodalmunk, sőt — atavizmus ! — őseink múltja is. Mikor Pistike az ablaktörés után groteszk mozdulattal háromszor megvakarja a fületövét, akkor talán csak a harmadik szól a jelen esetnek. A második azért van, mert tavaly egyszer a tükröt is betörte, az első pedig talán annak az emlékét őrzi, hogy a dédapja 1812-ben ugyanezzel a mozdulattal vakarta meg a fületövét, mikor a házuk leégett. Az a tény, hogy minden Mozdulatunkban, szavunkban benne van az egész egyéniségünk, teszi érthetővé a nagy szónokok és művészek tüneményes sikereit és ez magyarázza meg a Kasszandrák örökös sikertelenségeit is. Némelyik ember remekül érvel és bizonyít és mégsem tud bennünk hitet és megnyugvást kelteni. A másik alig szól néhány közkeletű szót, aminél talán jobbat is tudnánk, és mégis le vannak szerelve aggodalmaink: megnyugszunk, hiszünk. Akinek egyéniségéből bizonyos dolgok hiányoznak, annak egész élete a pusztában kiáltónak