Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1941
Katolikus megújulás
felelő helyre jutni, az új világ beköszöntével személyében az igazság ült diadalt, mikor a kolozsvári egyetemen az egyházjognak lett professzora és elnyerte a magyar tudományos élet nagyjainak díszítő és megkülönböztető jelvényét: a Corvin-koszorút. Ezt a — most már külsőségeiben is — felteié ivelő pályát koronázta be a pápa Őszentsége elhatározása, mellyel szatmnri püspökké ne- v vezte ki. E földi életben nincsen felemelőbb látvány, mint mikor az igazság a maga belső erejével, minden külső nehézségek dacára is diadalt arat. Ilyenkor szinte lehetetlen nem éreznünk a világ phainomenonjai mögött működő isteni Gondviselést. Kimondhatatlan szeretet és jóság jele az Úristen részéről, hogy a mai válságos időben épen őt állította a legnehezebb helyre. De, amikor így felért a csúcsra, akkor bizonyára úgy tekint vissza az elmúlt évek küzdelmeire, hogy nemcsak a becsületesen harcolt csaták felemelő tudatát érzi, hanem egyszersmind azt is tudja, hogy az Úristennek mindig azzal van célja, akit a szenvedések üllőjén kalapált, Mert keményebb acélt akart, több erőt, keményebb férfiút, szentebb papot. Tudja, hogy harc nélkül győzni csak gyengék balga álma. Mi pedig bátran küzdünk az ilyen vezér alatt, mert személye bizonyság arra, hogy velünk az Isten! Kj.