Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1941
A földrajz és a hazafias nevelés
^s a tereptan. Az utóbbi idők azt igazolják, hogy minden embernek szüksége van a térkép használatára s egy egyszeifi terepvázlat lerajzolására. Pedig ennek elsajátítására a mai Víl. osztályban szinte függelékként szereplő térképjelek ismerete egyáltalában nem felel meg. Ebben az osztályban a településföldrajz alapjait is lehetne tárgyalni. A VIII osztályban az I. és II. osztályban tanult Magyarországösszefoglalása. behelyezése a nagy világ mindenségbe. A természeti tájat és a kultúrtáj elemeit itt már kellő történelmi és természetrajzi képzettségre támaszkodva egységes képpé tudja összefogni az életbe kilépni készülő ifju. Meg tudja már érteni a geopolitika vonatkozásokat is s ezzel a világ esenényei között nyitott szemmel tud járni. Hogy a földrajz valóban a nemzeti tárgyak között szerepelhessen, feltétlenül szükség van arra, hogy a középiskolai tanulmányok koronáját jelentő érettségi vizsgálatokon is a nemzeti tárgyak hármas csoportját létre hozzuk, azaz a magyar nyelv és irodalom és a történelem mellett adjuk meg a földrajznak, illetve szülőföldismeretnek az őt megillető helyet, mint szóbeli érettségi tárgy. így kizárjuk azt a lehetőséget, hogy egy nemzeti szempontból annyira nagyjelentőségű tantárgyat egy tanuló végig bújócskázhasson három éven keresztül (I. II. VII) anélkül, hogy mulasztásáért még egyszer utoljára, felelősségre ne vonják. Ilyen alapon a tájak egységes összefoglalásához, megértéséhez kellő földrajzi alap műveltséggel rendelkező intelligens ifjakat bocsáhatunk ki az életbe, akik ismerik a saját adottságainkat és a szomszédos államok lehetőségeit is ós így azt a hazaszeretetet, melyet a földrajz és a többi nemzeti tárgy keretében kifejlesztettünk, tudatossá, érvekkel, eszközökkel és a valósággal alátámasztva, öntudatos, alkuvást nem ismerő rajongássá fejleszthetünk ki. A földrajz nemzeti önismeretre nevel. Ha a magyar történelem büszkén emlegeti nemzetünk nagyjait, vezéreit, államférfiait, a magyar irodalom hivatkozhat a nagy költőkre és írókra, akkor a magyar földrajz bátran hívhatja fel a világ figyelmét a magyar nép kiváló adottságaira, amely alkalmassá tette arra, hogy az ezeréves itttartózkodás alatt az országot nem csak fenntartotta, hanem a kultúra minden hajtását meghonosította ebben a földben, lecsapolta a mocsarakat, szabályozta a vadul rohanó folyókat s helyükre dúsantermő kultúrtájat varázsolt. T)r, Balázs Ferenc.