Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Az iskola múltja és legújabb története a román megszállás alatt

tartására és az ifjúság magyar érzésének ápjlására még most is megtettünk minden lehetőt. így a jutalmazásoknál az egyik tanuló jutalmat kapott ugyan nem önképzőköri szerepléséért, hanem a magyar irodalom buzgó tanulásáért. A pályatételek között is szerepelt még egy magyar irodalmi vonatkozású tétel Petőfiről. Súlyos következmények terhe alatt meg kellett már tartani az előírt román nemzeti ünnepeket, amikor az énekkarnak mindig elő kellett adni a román nemzeti himnuszt, és részt kellett vennie a hősi halottak emlékünnepélyén (május25) Ilyen alkalmakkor vagy az igazgatónak,vagy valamelyik vállalkozó tanárnak az alkalomnak megfelelő beszédet kellett tartania, ami mindig valóságos tojástánc volt. Ha elszólta magát, vagy beszédjébe rosszakaratúlag valamit, a román államra sértőt, bele lehetett magyarázni, mondjuk bele lehetett kötni, ez mindig súlyos következményekkel járt, könnyen a hadbíróság elé hurcolták. Szinte lesték erre az alkalmat. Egy a színházban tartott valamelyik ilyen kényszerünnepélyen, amikor a román vezetők gyönyörűséggel nézték a magyarok vergődését, az egyik tanárunk tartotta a beszédet, amelynek a végén a prefektus (főispán) azt mondotta nekem: „Szép volt, jó volt, de a „haza' szót még csak véletlenül sem mondotta ki". —De hogy is lehetett volna várni, hogy az ilyen szereplésben lélek legyen, amikor az illetők csak nagy önfeláldozással vállalkoztak erre. Az érettségi írásbeli vizsgálaton első ízben már szerepelt a román irodalmitétel és csak másodiknak a magyar irodalmitétel is. Szóbeli is mindkettőből volt. Az érettségi bizonyítvány román és magyar nyelven állíttatott ki. Beírt tanulóink száma még mindig 351. Vallás szerint róm. kat. 164, gör. kat. román 15, gör. kath magyar 10, ref. 79, ág. h. ev. 5, zsidó 78. Nemzetiség szerint román még csak 15, magyar 258, zsidó 77, Ez volt az utolsó Értesítő, mert a következő évben ilyent már nem adhattunk ki. Az 1922.—1923 évet még rendesen kezdtük meg, és folytattuk a mindinkább torlódó nehézségek között. Sok nehézséget okozott a tanárhiány, amelyen segíteni minden törekvésünk mellett sem igen tudtunk, mert most már mindig jobban és jobban követelte a főigazgatóság a román nyelv tudását, és ehhez is kötötte, hogy valaki működhessék. De megtörtént, hogy ennek tudása sem volt már elég, mert egyszerűen kimondották rá, hogy nem tud románul, vagy nem jó a kiejtése Szorult helyzetünkben a rendi elöljáróság küldött egy rendtagot, aki mint bánáti, német anyanyelvű létére, vegyes lakosságú községből származván tudott románul. Egyszerűen a főigazgató kimondta rá, hogy mert nem tud románul, nem engedi tanítani Mit volt mit tenni? El kellett helyeztetni. Temesvárra került, ahol mindjárt akadálytalanul taníthatott, és tanít ma is. Da hát a cél csak az volt, hogy itteni működésünket lehetetlenné tegye. A már említett Pteancu Sándor, most már főinspektor, minden intézkedésével és gyötrésével azt akarta, hogy beleúnjunk, és magunktól hagyjuk el állomáshelyünket Ez persze nem következett be, hanem dolgoztunk tovább, ahogyan tudtunk A tragédia most már gyorsan közeledett a kifejlethez, a befejezéshez. A tanév második felének vége felé egyszer váratlanul beállított az igazgatói szobába egy városi bizottság Pteancu Sándor főinspektor felhatalmazásával és utasításával, hogy az összes könyv- és szertárakat először leltárilag átvizsgálván pe-