Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra : E fiúból pap lesz, akárki meglássa! Legalább így szokta mondani az apjok, Noha a fiú nem imádságon kapkod: Jobban kedveli a verseket, nótákat, Effélét csinálni maga is próbálgat." Persze ez nem jelenti azt, hogy csakugyan pap lesz, hanem legalább is annyit, hogy ki fog emelkedni, kikívánkozik majd a paraszti sorból, hogy hosszabb, hivatásának, tehetségének megfelelő tanulás után valami értelmiségi pályán fog megélni. Ha szülő a gyermekét és a nagyobb tanuló önmagát is megfigyeli, nagyon könnyen rá fog jönni, hogy miben is nyilvánulnak meg kinek-kinek a képességei. Ha vannak, aminthogy valamilyen minden gyermekben van, azok elárulják magukat, mintegy önkéntelenül is kivetődnek cselekedetekben a gyermek lelkéből. Amint az Arany János által megfigyelt gyermek olvasgatni szeretett, ügy más gyermek játszani szeret, de nem akármilyen játékot. Egyik a gépeket szereti és próbál már gyermekkorában ilyeneket (repülőgép) szerkeszteni és e téren magától rengeteg ismeretet szerez. Ismer például majdnem minden autótípust. A másik leginkább katonásdit játszik szívesen és csak ez érdekli. Ennek megfelelően szereti a katonai felszerelési tárgyakat mint ajándékot és maga is készít magának ilyeneket. A legtöbben aztán mindezeket mint álmaiknak vágyát papirosra is vetik, elárulván, mi foglalkoztatja elméjüket, lelküket és így kitűnik, mire is vannak hívatva, mire van tehetségük. Ezen vágyaik tanulmányaik alapján mindinkább tudatosakká lesznek, és igy kifejezési formájuk is változik, de vágyaikban ugyanazok maradnak. E téren érdekes megfigyelés a következő : A világháború alatt a debreczeni piarista gimnáziumban órák alatt többször jártam a padok között, hogy megnézzem a tanulók könyveit, jegyzeteit. Láttam egészen tiszta könyveket és láttam össze-vissza firkált, rajzoltakat is és pedig ilyeneket nagy többségben. Továbbá ugyanilyen noteszeket, füzeteket. Egy példa. Egy történelmi könyvben a pozsonyi Mária Terézia szobor alakjainak az illető tanuló más fejeket rajzolt, illetve ragasztott, akkori közismert egyénekről. Felötlött bennem a gondolat, milyen érdekes volna ezeknek a fiúknak minden ilyen önkéntes megnyilvánulását látni, hogy tulajdonképen mit is látnék mindebből. Ugyanígy kezdtem megfigyelni a többi osztályokat is. A tapasztalat hasonló volt. Most aztán először a saját osztályomban kockáztattam meg a kérdést, hogy nekem adnák-e mindenféle ilyen rajzaikat, írásaikat. Nagyot néztek e különös kívánságon és nem láttam bennük mindjárt nagy hajlandóságot erre. Mikor aztán megígértem, hogy nem élek vissza a bizalmukkal és azok lehetnek névtelenek is (kevesen éltek vele), továbbá, hogy tapasztalataimról be fogok nekik számolni, — ez most már érdekelte őket — most már hajlandók voltak minden ilyen dolgukat átadni. Ugyanígy jártam el minden osztályban. Megindult a beadás. A száz és száz darab különféle nagyságú papírból lett egy egész kosárra való. Most mi legyen ezzel az így néma halom papírossal ? Meg kell szólaltatni. Kezdtem rendezni különféle szempontból és osztályonként is. És valóban kezdtek beszélni. Volt