Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1916

a főgimnáziummal kapcsolatos Szent László konviktust, melyről készséggel nyújt felvilágosítást és szívesen küld tájékoztatót is az érdeklődőknek. Az igazgató felszólítja a szállásadókat és kosztadókat, hogy ebbeli készségüket jelentsék be az intézetben, mert a tanulók a szállást csak azon esetben ve^ hetik majd igénybe, ha ellene az igazgatónak kifogása nincs. Az igazgató személyesen ís meggyőződni iparkodik, hogy a szállásadásra vállalkozótól bejelentett hely megfelel-e a kívánalmaknak, hogy ott a vidéki szülő nyu­godtan helyezheti-e el gyermekét. A városi tanács határozata értelmében oly szegényebb sorsú tanuló tarthat igényt a mentesítésre, kinek bizonyítványában egy elégséges tanjegye esetében viselete jó, vagy ha szabályszerű viseleti érdemjegye mellett bizo­nyítványában nincs elégséges tanjegy a rendes tantárgyakat vévén számításba. Az egy tantárgyból elégtelen tanjegyet nyert tanulók a jelzett határidő­ben előlláhatna'< javítóvizsgálatra. Akik két tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, azok javítóvizsgálati engedélyért a tankerüígti királyi főigazgató Úrhoz folyamodhatnak A folya­modványra 1 K-ás okmánybélyeg ragasztandó, ezt átírni nem szabad, a folyamodványhoz mellékelni kell az elégtelen-rendü osztálybizonyitványt. fia a tankerületi királyi főigazgató a javításra engedélyt nem ad, ezen határozat megfellebezhető a közoktatásügyi Minisztériumnál egy ujabb folyamod­vánnyal. A folyamodványok legutolsó határnapja a két tárgyból bukott tanulók­nál julius hó 10. A tanulókra az iskola fegyelmi szabályai még a nagy szünidő­ben is kö telezők. Azon tanulóknál, akik ellen nagyobbmérvü panasz merül f el a nagyszíinidei viselkedésüket illetőleg, az igazgató a fel­vételt meg fogja tagadni. Nagykároly, 1917. évi junius hó 29. Vidákovich Dániel, igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents