Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1915

Vidákovich Dániel: Palczer Ernő, 1842—1916.

Nem kívánt a társaktól lehetetlent, de örvendezett szívből, ha valaki magától cselekedett olyat mivel a rend, a társház és gimnázium érdekeit előbbrevitte, avagy a jóhirnév fenntartásán buzgolkodni látta pályatársait. Mint igazgató sokszor voltam vele, utolsó éveiben sokszor tárgyaltunk egyről és másról, ilyenkor ismertem meg lelke szépségét, elméje nagyságát, szíve melegségét, és jóságát. 1915. évi augusztusában egyszer váratlanul felkereste a gimnáziumi igazgatót. Megkérte, mutassa meg a tanári könvvtárt, a Vanke-féle (piarista tanár volt) hires éremgyüjfeményt, a Madarász-féle pompás csigagyüjteményt. Figyelmesen megszemlélt mindent a legapróbbra s a látogatása végén előadta tervét. 3200 kötetből álló, nagy pénzáldozattal és fáradsággal összegyűjtött könyvtáráról, annak odaajándékozásáról volt szó. Hat részre szétosztani óhajtotta úgy, hogy 2 rész a tanári könyvtáré, 1 rész az ifjúsági könyvtáré legyen, tehát, hogy a könyviára fele a gimnáziumba kerüljön, melyhez „őt oly kedves emlékek" fűzik. A negyedik rész az apáca-zárdának, az ötödik rész a Katholikus Legényegyletnek, a hatodik rész a piarista társháznak jusson. Még instrukciókat is adott, hogyan gondolja ő az elosztást, mi hová jusson. A rendezés első munkáját ő akarta végezni, kedvenc könyvtárát maga akarta katalogizálni, szétszedni, értékelni, cédulázni . . . Nem sikerült. 1916. január 13-án erős fuldoklási roham jött rá, a gyors orvosi segély megmentette az életnek, néhány hét múlva ismét közöttünk volt, akkor leveleket adott át az igazgatónak, melyben könyvtára sorsáról intézkedik s átadott 5 drb. 100 koronás hadikölcsönt, hogv a gimnáziumba kerülő könyveit a kamatokból szaporítsuk, gondozzuk, kiegészítsük. Még az alapítólevél tervezetét is megbeszéltem vele s ő a kiállított első példányt, mikor felolvastam teljes egészében elfogadta. Március 19-én újból fuldoklási roham jött reá, most már a gyors orvosi segítség sem használt, éjjel féltizenkettőkor elröppent a lélek Urához, Istenéhez, hogy 74 évi földi sáfárkodásáról beszámoljon. Meghalt 1916. évi március 19-én, életének 74-ik, szerzetesi életének 54-ik, áldozópapságának 49-ik évében. A megboldogultat templomunkban ravataloztuk föl. Március 21-én délelőtt és délután gimnáziumunk ifjúsága imádkozott ravatala mellett kettesével egymást negyedóránként felváltva. Az ártatlanok imája a szeretet megnyilatkozása volt feleletül, hálául az ő jóságáért, mellyel intézetünket kitüntette. 22-én d. e. 9 órakor ünnepélyes gyászmise volt halottunk lelkeüdvéért. A szentmiseáldozatot szentgyörgyi Jordán Károly dr. apátkanonok mutatta be a Mindenhatónak. A sub nfula mondott szent misén a környékbeli lelkészek, plébánosok és társházunk tagjai segédkeztek. A mise alatt a gimnáziumi énekkar működött közre, előadván egy vegyeskarra írt gyönyörű latin requiemet és betétet Demény-től, majd mise végén a Liberát Derlik-től. A Libera után Vidákovich Dániel főgimnáziumi igazgató búcsúztatta el a halottat, ünnepi gyászbeszédet mondván a keresztelőküt magas lépcsőjéről. Majd kivittük szereltünket a temetőbe. Útközben és a temetőben a gimnáziumi kántus énekelt. A végső beszentelés és imák után lebocsájtottuk a koporsót a mesterrészi temetőben lévő piarista-kriptába társai mellé a boldog feltámadás és viszontlátás reményében. Munkásságát a „Nagykároly és Vidéke" cimii lap március 22-iki számában Braneczky József vázolta és ismertette, ugyan ezen szám közli az igazgatótól mondott laudatio funebrist is. A sok kedves tanítványa közül Iegmegkapóbb Fetser Antal győri megyéspüspök úrnak a megemlékezése: „Szülőföldem egykori nagyérdemű lelkipásztorának elhunyta fölött fogadják legmélyebb, fájdalmas részvétem őszinte nyilvánítását. Fájdalmamat növeli, hogy épen a temetéskor tartandó