Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1911

Az iskolai nevelés néhány akadálya

melyet a tantestület egyik-másik tanuló i észlel. Hiszen nem is olyan ritka eset a/, hogy elégtelen eredménnyel végez egy olyan tanuló, aki 2—3 évvel előbb még az osztály jeles növendékei közé tartozott. Energiáját béklyóba verte erkölcsi fogyatko:ása és valószínű, hogy valamely társát is megrontja. A métely terjesztői ellen még sem lehet eljárni, még akkor sem, ha a tantestület ismeri is őket Működésüket annyira titokban folytatják, hog/ konkrét esetet csak ritkán lehet valamelyikre rábizonyítani. Jó volna a fegyelmi szabályokat e tekintetbon szigorítani, különösen azokkal szemben, kiknél javulás már nem várható. 4. Igen nagy akadály az osztályok túlzsúfoltsága. Némelyikben annyi a tanulók száma, hogy az intenzív nevelés lehetetlen. A céltudatos nevelés előföltétele az, hogy a tanár megismerje növendékeinek tehetségeit (ezeknek mértékét és irányát), gondolkozásmódját, erkölcsi felfogását, érzelmeit: szóval egész lelki világát. Szükséges ez egyrészt azért, mert mindegyikben lehet olyan hiba, mely minden nevelőmunkát eleve meghiúsít, — másrészt pedig azért, mert csak azokat a tehetsegeket tudjuk tudatosan fejleszteni, amelyeket megismertünk. Az is bizonyos, hogy a tanár bánásmódja befolyással van a tanuló szellemi fejlődésére. De bánásmódunk paedagogiailag csak akkor lehet helyes, ha a tanuló lelki világát megismertük, ami a mai viszonyok között nagyon bajos. A túlzsúfoltság miatt lehetetlen a tanulót önmagával is megismertetni. Ő maga többnyire a hiúság vagy az elfogultság fátyolán keresztül nézi lelkületét, ügy hogy helyes önismeretre csak ritka tanuló jut el. Nagyon kevés növendék ismeri hibáit, tehetségének mértékét és irányát. Ez az oka annak, hogy a hibák lassanként elhatalmasodnak az önmagát nem ismerő tanuló lelkén, hogy akárhányan olyan tehetséget födöznek fel magukban, a melyeknek csirája sem él lelkükben és olyan irányú foglalkozással pazarolják el idejüket, amellyel sohasem fognak érdemes eredményt elérni. E tévedésnek következménye az, hogy akárhányan csak az 5. vagy 6. osztályban veszik észre, hogy a nehezebb tárgyakkal nem tudnak megbirkózni és hogy sokan tehetségüknek és hajlamaiknak meg nem felelő pályára mennek. Az eredmény — a csalódás és az akaraterő elernyedése. Sokkal többet érne el az iskola és nagyon sok bajnak vehetné elejét, ha az alsóbb osztályokba tényleg nem vennének fel többet negyven tanulónál. 5 A mai tanrendszerben is van hiba. Az iskola idejének legnagyobb részét hivatása szerint a tanításra fordítja, mert első és főcélja mégis az ismeretközlés. De tudjuk, hogy az ismeret, a tudás nem elég erős akaratmotivum. Ezt az a tapasztalati tény is bizonyítja, hogy a tudás gyarapodásával nem jár mindig egyii t az akaraterő növekedése ; de meggyőz erről az akaratmüködés megi.-merése is. Sokkal erősebb motívumok az érzelmek, különösen azok, amelyeket saját cselekvéseink keltenek bennünk. Ezt az igazságot fejezi ki az a közmondás, hogy az ember a saját kárán tanul. Mások példája a legtöbb emberben gyorsan múló lelkesedést, vagy vágyat kelt, amelyek azonban már a követés először felmerülő nehézségeivel szemben is gyenge motívumoknak s.:oktak bizonyulni. Azért csak fél munkát végzünk, ha az akarat nevelése céljából szép előadásokat tartunk az erős akarat diadalmairól, egyesek kitartó küzdelmeinek eredményeiről, vagy fényes pályafutásáról. A tanulónak arra kell alkalmat adni, hogy saját cselekedeteivel gyakorlatilag szerezzen akaratmotivumokat. Ilyen alkalom azonban a mai rendszer mellett kevés kínálkozik. A vallási kötelességek teljesítése, a fegyelmi szabályok megtartása és némi tekintetben maga a tanúlás úgyszólván minden, amit ilyen alkalomnak tekinthetünk. A tapasztalat azonban mútatja, hogy ez kevés, valószínűleg azért, j>