Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1911
Az iskolai nevelés néhány akadálya
Az iskolai nevelés néhány akadálya. Tanári körökben gyakori a panasz a tanulók aránylag nagy részénél tapasztalható akaratgyengeség miatt. A baj nemtörődömségben, az érdeklődés hiányában, általánosan szólva az erőkifejtéstől való irtózásban nyilvánul. Akkor sem cselekszenek, mikor olyan érdekükről van szó, amely életük folyásában esetleg fordulópontot jelent. Hiába ecsetelik előttük tétlenségük szomorú következményeit, hiába magasztalják a munka jutalmát: nincs annyi akaraterejük, hogy feltett jószándékaikat megvalósítanák. Ugy viselkednek, mintha fáradtak volnának, mintha testi és lelki energiájuk béklyókban sorvadna. A bajnak igen sok oka van, ezek közt több olyan, amelyen az iskola változott körülmények közt talán segíthetne. 1. Az akaratgyengeség beállásának vagy növekedésének egyik gyakori oka a tanuló ferde felfogása. Vannak, akik az iskolát olyan szükséges rossznak tartják, amely szerintük nem is azért szükséges, mert nélküle bajos az élettel való sikeres megküzdéshez szükséges ismereteket megszerezni, hanem azért, mert iskolalátogatás, vagy levizsgázás nélkül nem lehet az óhajtva-óhajtott bizonyítványt elnyerni. Az ismeretszerzést fölöslegesnek tartják, némelyek azért, mert előbb-utóbb „úgyis elfelejtenek mindent", mások azért, mert választott pályájukon a tanultakra „ugysein lesz szükségük". Némelyek pedig azért nem tanulnak, mert elég nekik szüleik vagyona vagy befolyása. Természetes, hogy az ilyen felfogású tanulók ismeretszerzés céljából nem fognak erőt kifejteni, pedig amint a testi erőkifejtéstől való hosszas tartózkodás izmaink elgyöngülését okozza, akként a szellemi erőkifejtéstől való irtózás szellemi erőink elsatnyulására vezet. De főkép az akaraterő szenved sokat ily folfogás melle t, inert legerősebb akaratmotivumainkat ép a psychikai akarataktusok következetes végrehajtása által szerezzük. Könnyű volna az ilyen gondolkozású tanulókat meggyőzni arról, hogy felfogásuk hamis, hogy az erőkifejtéstől való irtózásuk nem más, mint a lustaságnak egy neme, (melÁ előbb-utóbb akaraterejük teljes elgyöngülésére vezet), ha az iskolának alkalma volna megismerni minden egyes tanuló saját külön felfogását az ő eljárásmódjáról, terveiről és törekvéseiről. Ez azonban a mai körülmények kőzt, mikor az alsóbb osztályokban, (hol a tanulók még legtöbb felvilágosításra, vezetésre és nevelésre szorulnak), még mindig túlnagy a növendékek száma : szinte lehetetlen. Ha a tanár rá is jön egyik-másik tanuló hanyagságának okára, az a legtöbb esetben akkor történik már, mikor késő a segítség. A
