Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1910

Adatok a főgimnázium ez évi történetéhez

A vezetők buzgósága nem maradt eredménytelen, a tanulók egyike­másika egészen ügyes lövő lett. A m. kir. honvédelmi miniszter úr folyó év­ben öt diszes lövészérmet adott a legjobb lövőknek. Igazgató a záróünnep­ségen a következőket díszítette fel éremmel: Aczél József, Csetényi Sándor, Szentgyörgyi Kálmán, VIII. o. tanulókat és Andó Ferenc és Csuka Zsig­mond VII. o. tanulókat-. Nem mulaszthatom el, hogy e helyen is köszönetet ne mondjak inté­zetünk nevében Koncz Ödön őrnagy úrnak, ki mindent elkövetett, hogy az ifjúság katonai kiképzése minél eredményesebb legyen. 12. Ösztöndíjas tanulók. Dobrovoczky József I. o. t. a pénzbirsági alap 200 koronás. Diczig Alajos III., Szolomájer Jenő VI. és Jenser Béla VII. o. t. az Ágoston-féle 360 koronás, Dobrovoczky Béla VIII. o. t. a pénz­birsági alap 300 koronás, Hoblea Jenő VIII. o. t. a Vajda Gábor-féle 140 ko­ronás és Mille János VI. o. t. a Vetzák Ede és neje-féle 80 koronás ösztön­dijat élvezték. 13. Jutalmazottak: A Winterhalter-féle alapítvány 100 K. kamatát kapta Kecsmár István V. o. t. A Jelinek Ignác-féle alapítvány kamataiból 4327 K. kapott Sztankó Gyula VIII. o. t., mint aki legjobb eredménnyel tette le az érettségi vizsgálatot és Gajásy János VI. o. t. A Jelinek Rozália-féle alapít­vány kamataiból 42'36 K. jutalmat kaptak: Csengeri Imre VIII. o. t. és Diczig József V. o. t. A Serly-féle alapítvány 42'62 K. kamatát kapta : Papp András IV. o. t. A Vanke-féle alapítvány 50 K. kamatát kapta: Szabó Mihály II. o. t. Az Ekker—Schusteritsch-féle alapítvány 50 K. kamatát kapta: Zicher Jenő I. o. t. A Berger-féle alapítvány 45 K. kamatát kapta: Gál Imre II. o. t. Az Eröss Gyula és neje-féle alapítvány 25 K. kamatát a magyar nyelvben tanúsított előmeneteléért kapta: Mezei Valér I. o. t. A Kaufmann Márton-féle alapítvány 6236 K. kamatát kapta: Török Endre II. o. t. A Kutassy-féle alapítvány 10 K. kamatát kapta: Orosz István II. o. t. vallásos buzgalmáért. Nagykároly városának hazánk ezeréves fennállásának emlékére kitűzött jutal­mát megkapták: a 100 K. jutalmat Sztankó Gyula VIII. o. t., az I. 50 koronás jutalmat Ruff József IV. o. t., a II. 50 koronás jutalmat Martin József III. o. t., mint akik a magyar történelem tanulásában a legjobb eredményt mutatták fel. A Jordán-féle alap kamataiból 10—10 koronás aranyat kaptak a rajzolásban feltüntetett ügyességükért: Kovács Andor I. o. t., Janitzky Pál II. o. t., Jenser Dezső III. o. t., Ruff József IV. o. t. A magyar nyelv és irodalomban tanú­sított előmeneteléért 20 K. jutalomban részesült Nagy József tanitó adomá­nyából Kosztich Agenor VI. o. t. Könyvjutalomban részesültek a Fekésházy és a Jordán alapból s Gál Samu adományából: Csetényi László 1. o. t., Fedorka József, Janitzky Pál, Ladányi Jenő II. o. t. Sternberg Pál III. o. t., Sternberg László VI o. t., Király Ferenc VII. o. t. Aáron László, Járai József, Lisszer Ferenc VIII. o. tanulók. 14. Intézeti tornaverseny. Intézetünk versennyel egybekötött tornavizs­gálatát jnn. hó 14-én d. u. 5 órakor tartotta meg az ifjúság játszóterén. A kürtszó és dobpergés között felvonuló egyenruhás ifjúságot nagy­számú érdeklődő közönség várta. A himnusz lelkesítő hangjai után a jól összeválogatott és az összes növendékek által egyöntetűen előadott szabad gyakorlatokban gyönyörködtek a jelenlevők — bár a később kitört zivataros eső már előre küldte hírnökeit apró cseppek alakjában. A szabadgyakorlatok után következett a tulajdonképeni verseny — mely a versenyezőkre szakadó zivataros >ső miatt csonka maradt. — Teljesen csak a rúdugrás, sulydobás és a távolugrás fejeződött be — bár a megujuló

Next

/
Thumbnails
Contents