Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1910

A Szent László konviktus

19. §. Fehérneműt a konviktus növendékei hetenként kétszer váltanak. Az ágyakat két hetenként húzzák tisztába. Ha valaki többször kiván fehérne­műt cserélni, ugy a mosást külön fizeti. 20. §. Minden növendék legalább két hetenkint megfürdik, nyáron a tusokat többször használják. VI. A konviktus elhelyezése. 21. §. A konviktus saját, e célra épült Fény-utcai palotájában nyer el­helyezést. Az emeletes konviktusi épület kis térre nyilik, amelynek egészséges levegőjét az elültetett fák védik a portól. Az épület közel van az iskolához és kis távolságra a Somos nevű szép tölgyeidőhöz. A konviktus folyosóit és szobáit központi gőzfűtés melegíti, hasonlóképpen télen a fiirdő vizét. Saját vízvezetékkel rendelkezik. Az épületnek nagy, parkírozott udvara van játék­és tornaszerekkel, ahol a növendékek szabad idejöket töltik. A növendékek­nek külön tanuló- és hálószobák, ima-, társalgó-, zene-, fürdő- és betegszo­bák állanak rendelkezésükre. VII. Élelmezés. 22. §. Az étkezés idejének és kiszolgáltatási módjának a megállapítása a konviktusi bizottsághoz tartozik. Az idő megállapításában a főgimnázium tanulmányi rendje az irányadó. 23. §. Reggeli: kávé vagy tej egy darab süteménnyel. Ebéd: leves, sóban főtt körzéssel, főzelék husfeltéttel vagy tészta; hetenkint kétszer pe­csenye. Délelőtti és délutáni uzsonnára 1 — 1 kifli vagy zsemlye. Vacsora: fő­zelék és tészta vagy sült körzéssel. 24. §. Étkezés előtt és után a konviktusi növendékek a konviktusi elöl­járóságtól megállapított imát végzik el. VIII. Házi rend. 25. §. A konviktus házi rendjét az intézet igazgató-tanára és a tanul­mányi felügyelője állapítják meg. Érvénybe a bizottság elnökének jóváhagyása után lép. 26. §. Minden esetre gondoskodni kell az elöljáróságnak, hogy a kon­viktus növendékei reggeli és esti ájtatosságukat elvégezzék. IX. A konviktus orvosa. 27. §. A konviktus orvosát évi tiszteletdíj mellett a konviktusi bizott­ság alkalmazza. X. Zárszó. 28. §. Ha a konviktus bármily oknál fogva fenn nem tartható, vagy a főgimnázium kath. jellege megszűnik, ugy az épület összes berendezésével a róm. kath. hitközségre száll, mely köteles azt tanügyi célokra használni. A kikötéssel tett alapítványok tekintetében az alapítólevél az irányadó. Nagykároly, 1911. máj. 15. Cseh Lajos s. k., Klacskó István s. k., főgimn. igazgató, a biz. elnöke. fögimn. tanár, a biz. jegyzője.

Next

/
Thumbnails
Contents