Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

A gyermekek lármája zavarja az atyát munkájában. Bosszúsan jön ki a szobából és nyersen csendet parancsol. Mi lesz a gyermekek benyomása? „Ö az erősebb, ő megengedheti magának a parancsolgatást — ha valamikor nagyok leszünk, mi is igy teszünk." Mért ne beszélgethetne az atya egyszer „a lárniázásról" a gyermekekkel ? Gyermekeknek többnyire nincsenek még idegeik és nem kell nehéz szellemi munkát végezniök, azért nem is értik, hogy a lárma mily hatást gyakorol a felnőttekre. Mért ne lehetne ezt nekik nyugodtan megmagyarázni ? Nekik helyet, időt és alkalmat a lármázásra kijelölni, de kíméletre is szoktatni őket, ott ahol zavarhatnának másokat. „Tudjátok-e" — igy kezdhetné talán — „miből lehet megismerni este a szállodában, különösen gyaloglás után, mikor alaposan fáradtak vagyunk, vájjon igazán müveltek-e az emberek, vagy nem ? A lármából, melyet csapnak, hogyha mosakodnak, cipőiket kiteszik, az ajtót csukják vagy járnak a folyosón, ahol mások cipői mutatják, hogy már minden alszik. A lárma fölött való uralomban csalhatatlanabbul nyilatkozik meg a ember műveltsége, mint ékes beszédekben, szép ruhában, sétapálcákban és hasonlókban. Tehát, ha most dolgom miatt csititanom kell beneteket, gondoljatok arra: nemcsak én miattam történik ez, hanem saját érdeketekben is, hogy azt ne mondják rólatok későbben a szállodában a mellettetek lakók : „Enyje de műveletlen emberek ezek!" Ilyen beszélgetések — az igaz—valamivel több időbe és fáradságba kerülnek — de először mélyebben hatnak a gyermekekre, másodszor magára az atyára is; mert az erősre nézve mindig káros, ha nyers fölényét használja gyengébbekkel szemben, ahelyett, hogy szellemi eszközökkel irányítaná, amelyekkel a gyenge is rendelkezik. Vagy pedig lássunk egy másik példát. Egy anya benn ül szobájában. A fiú belép s nagy erővel becsapja az ajtót. Az anya felugrik. „Nem mondottam már annyiszor ....?" A mi következik: pofon és kiutasítás. Mi lesz ennek a következménye? A fiú testvéreihez megy és mondja: „Mama máma ideges." Legjobb esetben megtanulja a fiú az ajtót anyja jelenlétében csendben betenni — de „az ajtócsukás ethikájáról" halvány sejtelme sem lesz. Az ajtónak csendben való betevése olyan nála, mint a kutyaidomitás, minden belső együttműködés nélkül való, belső érdeklődése nincs felköltve. Sokkal hatásosabb volna egy beszélgetés anya és fiú között, nyugodt és szeretetteljes beszélgetés. Erre azonban az anyának olyan pillanatot kell kiválasztania, amikor a fiú véletlenül egyszer nagyon csendesen és szerényen jön be az ajtón. „Bravó, Károly, ez tetszik nekem, igy jó volt, látom most már gentleman leszel! Annyira figyelmesen és szerényen nyitottad ki és csuktad be az ajtót!" „Gentleman" — kérdi Károly — „mi az?" Angol szó, Angliában a tökéletesen müveit, lovagias férfiút értik alatta. „Gentle" annyi mint szelid, kegyes — tehát gentleman tulajdonképen „a szelid ember." Te csudálkozol ezen s gondolod: Hiszen lovagias tulajdonkép csak az erős, harcias férfiú — szelid olyan nőiesen és férfiatlanul hangzik. Igen, igy hangzik — de csak műveletlenek előtt, akik sohasem próbálták meg, hogy sokkal több erőre van szükségünk, hogy önmagunk fölött uralkodjunk, mint arra, hogy elhagyjuk magunkat és hogy nehezebb erőnket megtartani, mint azt kiadni. Figyeld csak egyszer meg magadat, mikor úgy kívülről a lakásba rontasz, vájjon nincs-e szükséged jókora akaraterőre, hogy a szobaajtó előtt megállj és hogy erősen fogjad az ajtót, hogy az ki ne csússzék a kezedből. Így van ez mindenütt. A legerősebb ember egyúttal a legszelídebb és legcsendesebb is, mert önmagát fékezi. Látom, most már te is mindjobban érzed ezt — segítségedre akarok ebben lenni, következő ajánlatot teszem neked : Ha föltett szándékodat egyszer megint elfelejtenéd és túlságos hangosan jönnél be, csak