Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

( mert ép az önuralom az, amit nem lehet a latin grammatikából megtanulni, s ti szegény férfiak csupa betű rágásból nem értek rá, magatokat továbbképezni." Pista találva érzi magát. Müveletlenségének további jeleit nem akarná többé adni, hanem szeretné latin nyelvtanának a becsületét megmenteni és igy szól: „Önuralmat ne lehessen az én grammatikámból tanulni ? Itt a huszonharmadik oldalon külön is olvasható Mucius Scaevola története, aki kezét lassú tűzön elégette. Ezt ugyan te meg nem teszed, ilyet — szeretném a kiabálásodat hallani !" Erzsike lenyeli ezen utóbbi kirohanást s csak ezt mondja : „Mondd csak kérlek, Pista, vájjon te megtanulsz-e nehéz súlyt emelni harmincszor egymásután azáltal, hogy olvasod az újságban, hogy Nagy János Budapesten megtette ezt és díjat kapott érte ? Nem, saját magadnak kell gyakorolnod azt naponkint és súlyzókat emelgetni vagy egyéb súlyokat és a legkisebbel kezdeni — és igy tovább. Előbbi beszédem még korántsem volt égető parázs és mégsem tudtad azt eltűrni anélkül, hogy hangosan föl ne ordítottál volna. Azt hiszem, a ti tudatlanságtok minden tanultságtok mellett ép ebben áll : a legfontosabb dologban egészen járatlanok vagytok, t. i. hogy hogyan fogjon hozzá az ember, hogy továbbképezze magát ott, ahol a legtöbb műveltségre van szüksége — a szeretet, a türelem és az önuralom terén. Te oly szánakozóan mosolyogsz az én portörlésemen — de én mondom neked, én a portörlésnél továbbképzem magam, izomgyakorlat az számomra az önlegyözésben. Épen úgy, mint a tornász számára a súlyzó a szükséges eszköz, nem pedig a latin grammatika. A ti tudástok bizonyára szintén nagyon szép és jó — de a legfontosabb kiképzést nem adja meg és aki ezt nem tudja, az tudatlan minden tudománya dacára. Bocsáss meg a hosszú beszédért." Pista szívesen bocsát meg, alapjában véve jó fiú és becsületes a szándéka, hogy továbbképzi magát, ezideig csak abban tévedt, hogy azt hitte, az ember annál inkább műveli magát, mennél többet tud és hogy minden kézimunka tulajdonképen lealázó és butitó. Most azonban már kíváncsi lett és többet akarna tudni. „De hát hogyis képzeled te azt a továbbképzést a portörlés alkalmával ?" „Gyere velem egy körútra a szobán keresztül, feleié nővére, „akkor meg fogom neked mutatni, mily csodálatos képzőerő van a törlőronggyal való helyes bánásmódban." „Nézd, mindjárt a portörlés megkezdésénél elég világosan észreveszem, hogy bennem egy kényelmes és türelmetlen ember lakozik. S itt kezdődik mindjárt a továbbképzés. Hacsak a kéztől függne, az mindjárt ellankadna s csak gondatlanul, amúgy nagyjából, törölgetne itt-ott. Ilyenkor jó gondolatokra s akaraterőre van szükség, hogy önmagunkat fegyelmezzük és a törlőruhával minden sarokba és a faragványok közé mindenhová belenyúljunk. Azt hiszitek, hogy csak ti végeztek szellemi munkát? Ó nem, minden kézimunka egyszersmind szellemi munka, hogyha a kezet megfontolás, türelem és gondosság vezeti — mind olyan dolgok, amelyekről a puszta kéznek sejtelme sincs. Ismered azt a mondást: Aki a legcsekélyebb dolgokban hű, az a nagyban is hű ? Ez a mondás ép azt akarja megértetni velünk, hogyha tovább akarjuk képezni magunkat a legmagasztosabb dolgokban és az élet legnagyobb feladataiban, akkor ép legapróbb és legjelentéktelenebbeknek látszó foglalatosságokkal és gyakorlatokkal kell kezdenünk — azért hát sohse gondold, hogy a portörlésnél csak a porral bíbelődünk, meg a bútorokkal és nem elsősorban talán saját lelkünket alakítjuk. Aki ama mondást a csekély dolgokban való hűségről mélyen szivébe zárva szem előtt tartja és aszerint igazgatja ujjait, az lelkében műveli magát, mert hisz igyekezete oda irányul, hogy minden cselekedetét a lélek formálja