Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1906

VII. Az ifjúság tanulmányi kirándulásai

Mily jól eső örömmel vett búcsút ifjú csapatunk édes szüleitől a pályaudvaron s mily lelkesült hangulatban indult útnak, azt leirni nem lehet. Vidám kedélyük meg is maradt az egész úton, a melyet a kedvező időjárás csak fokozhatott. Az első éjjelt Miskolcon töltöttük; másnap kora reggel mind talpon volt s az Avas megmászása volt első programmszámunk, hogy gyönyörködhessenek ama szép kilátásban, mely innen az egész városra nyílik. Az egy órát kitevő gyönyörködés után villamoson Diósgyőrbe rándultunk. Először a várromokat szemléltük meg, hol a vár történeti múltját néhány szóval vázoltuk; majd a mellénk rendelt két vezető úrral a hatalmas gyártelephez indultunk, melynek megtekintése és az adott szakszerű magyarázat teljesen lebilincselt mindnyájunkat. Az olvasztó kemencék, a Martin acél készítése, a Bessemer körte pokoli lángjával csaknem fél óráig lekötötte növendékeinknek figyelmét. Más telepeken a vashengerelés, sinkészítés, az óriási gőzkalapács, az ágyúgolyók készítése és ki tudná elsorolni mennyi érdekesnél érdekesebb látvány foglalkoztatta ifjaink érdeklődését. Szinte nehezükre esett a válás, mert délben már folytattuk utunkat Pelsőc felé. Az ebédet Pelsőcön költöttük el s utána Aggtelekre hajtattunk a barlang megszemlélésére, illetőleg talán helyesebb, ha azt írom, hogy végig járására. Két vezetővel két csapatra osztva szállottunk alá a föld mélyébe mintegy 352 lépcsőn ; a halvány gyertyafénynél nem könnyű volt a haladás, azért sem, mert a sár meglehetős nagy volt; végre kiértünk a mesterségesen kifejtett új bejáratból a tulajdonképeni barlangba. Két út nyílott előttünk, az egyik előre, a másik oldalt. Mi előbb az oldalfolyosó 800 méter hosszú vonalát jártuk végig, még ott is, hol eddig a vezetők tanúsága szerint még rajtuk kivül idegen nem is járt. Eme szakasz főérdekessége a csillagvizsgáló és a pokol, hol a magnesiummal nem voltunk takarékosak, s méltán, mert a cseppkőalakzatok legszebbjét világíthattuk meg. Visszatérve a fővonalba lépten nyomon a legbizarrabb alakok ötlöttek szemeinkbe. így lassú lépésben 3 órai menetelés után a a nagyterembe értünk, hol asztalok és padok állottak készen; letelepedtünk, s vacsoránkat elfogyasztva növendékeink néhány dalt énekeltek a viszhang kipróbálására. Vezetőink egyike itt bemutatta a napkeltét eléggé merész helyről, mialatt gyertyáinkat eloltottuk. Félórai pihenés után a legnehezebb rész következett: 3 magaslatot kellett megmásznunk, a Kaukázus, Libanon és Mória nevűeket, melyek 70—80 lépcső magasak s oly úton kell feljutni, hol állandóan figyelnünk kell, nehogy fejünket a szük és alacsony úton a kőbe üssük. Átkelve a hegyeken a vaskapuhoz jutánk, s most már a régi barlang füstös falai között haladtunk. Éjfél felé járt az idő, mikor kiértünk s szép holdvilágos éjjel fülemüle dala mellett tértünk vissza Pelsőcön levő szállásunkhoz. Fáradságos gyaloglásunk édes nyugalommal jutalmazott bennünket. Másnap Dobsinára távoztunk, az állomásnál fogataink készen állottak, s mi a magas szerpentin úton a jégbarlanghoz kocsiztunk. Már az út is felséges volt; a hatalmas kilátás távolban a havasfej ü Királyheggyel és a Dobsinát kerítő hegykoszorúval lebilincselő volt; ifjúink hol kocsin, hol gyalog énekelve és gyönyörködve haladtak előre a gerincig; másként állott a dolog ezután; a lejtővel a sztracenai völgy vadregényes falai közé ereszkedtünk; elhallgatott az ének, minden szem bámult és élvezte a természet nagyszerű panorámáját. Az egyes fordulók, a kanyargós Gölnic-patak, a mészkősziklák ezer változata, a