Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1902

VIII. Kerületi tornaverseny

Kerületi tornaverseny. A magas Minisztérium ez évre kerületi tornaversenyt rendelt, határ­napul május 21-két tűzte ki. A debreczeni tankerület a nagyváradi, kolozsvári és nagyszebeni kerületekkel Debreczenbe tartotta meg a versenyt, melylyel egybekapcsolta a Rákóczi-ünnepet is. Intézetünk az igazgató, Niklos és a tornatanár vezetése alatt 41 ifjú­val vett részt a versenyben. Május 20-án kelt útra a lelkesült csapat nagyobb része az igazgató és a tornatanárral; a kisebb rész csak a délutáni gyorsvonattal indul­hatott útra az érettségi Írásbeli miatt. Elszállásolást a piaristáknál kaptunk, étkezésre pedig a vasúti étkezőbe voltunk beosztva. Ugy a szives házigazda, mint a vendéglős igazi, magyaros vendégszeretettel fogadtak és láttak el bennünket. A 23 intézet növendékei és vezető­tanárai d. u. 5 órakor gyülekeztek az öscollegiuin tágas udvarán, honnan fél hat órakor indult a közel kétezer ifjú a nagyerdei versenyző térre, hogy a főpróbát megtartsa. E próba már előjele volt a másnapi siker­nek, mert a szépen összeállított szabadgyakorlatok, mint a versenyek legérdekesebb pontjai, oly szépen mentek, hogy alig egy-kettőt kellett megismételni; a mi bizonyítja, hogy tornatanáraink iparkodtak betanítani növendékeiket. Május hó 21-én kora reggel szentmisét hallgattak ifjaink, utána megnézték a város nevezetességeit, látogatásokat tettek ismerőseiknél, kik erre engedélyt nyertek. Lázas izgatottsággal várták a verseny idejét. Az őscollegium udvarára gyülekeztek ismét a tarka csapatok, melyek együttvéve oly remek képet adtak, minőt még nem láttak a régi falak. Három órakor indult a remek csapat zene-, majd kürtszóra, majd dob­pergésre lépdelve, katonás magatartással, győzelemre készen, de a vere­ség felett sem esve kétségbe. Fél négy volt, mire a tett mezején felállott az ifjúság, hogy rázendítsen a Hyinnusra, e nemzeti imára; mely után nyomban megkezdődött az összetett verseny a rúdugrás és súlydobás, melyben ha elsők nem voltunk is, de utolsók sem lettünk. A távolugrás már jobban sikerült, mert Falusy Alajos VII. oszt. növendék elhozta az első díjat. Csapattornázást a nyújtón és lovon végeztek ifjaink 10—10-en, itt is kitettek magokért, amért az iskola elismerő oklevelet kap érte. A füleslabdaversenyben a nagyváradi reáliskolával álltak szemben ifjaink; a verseny a mi javunkra dőlt el, mert ismét oklevelet kap iskolánk. Kötelet a békési fiúkkal húztak növendékeink s holt versenynyel végezték.

Next

/
Thumbnails
Contents