Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

melyeket a művész legjobb szerepeiben elért. Majd földijét apostrophalva igy szól: Megyénk szülöttje ! mi, akik szivedhez Tudtuk, éreztük, oly közel vagyunk, Hálás szivünk szerény virágival most Emlékednek hűséggel áldozunk. Dicső halálod minket sújt leginkább S a fájdalomban jól esik nekünk, Kik honfikönyet sírnak majd feletted, A gyászolók közt elsők lehetünk. A művész képének megkoszorúzása után: Ez a virág, mely ráborult a képre, A mélyen érző költőt illeti; A zöld borostyán nem múló színével Művészeted hatalmát hirdeti. Virágillatként száll fel a szívünkből Áldó szavunk örök hazád felé, Övezve azon nem muló reménytől, Hogy küzdelmed jutalmát elnyeré. A Szalmármegye által rendezett Petőfi-ünnepélyen boldogúltunknak szerep nem jutott; de hogy előkészítésében tevékeny részt vett, arról határozott tudomásunk van. Az elmondottak után egészen a Kölcsey-Egyesületnek szenteli minden idejét. Ez egyesületben tartott felolvasásai közül felemlítem: „A test arányai, különösen az arcz szépsége." Deczember 3-án, mert két felolvasó is későbbre halasztotta felolvasását, hogy az estély fiaskóval ne végződjék, „Frangepán Katalin" czímü regeképét olvasta fel. 1900. febr. 18-án „A szúnyog" czím alatt tartott felolvasást. Nagykároly város culturtörténetében örökké emlékezetes nap lesz az 1900. év jan. 7-ike. E napon avatták fel az állami polgári leányiskola új épületét. Boldogúltunk érdekelt egyéniség volt, mert Jakab Gyula kartársunk betegsége óta ö tanította a vallástant. Nem tudom felszólításra-e, vagy önként, de ö írta a felavatásra az alkalmi költeményt, mely a Nagy-Károly és