Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

Kinek világot betöltő hírénél Egy volt nagyobb csak, lángoló szíve. E szív kiönté édes-bús keservét, Belőle tündérfátyolt hímezett S boldogságának drága gyöngyeivel Felékesítve mindent befedett. És itt, a most már romba dőlt falak közt Két szív szerelme összeolvadott, Két szív szerelme, melynél ember eddig Igézőbb álinot még nein álmodott. Kinek szívét oly ős erő ragadta A régen űzött ideal felé, Izzó hevében felmagasztosulva A drága nőt magához öleié. Majd az üstökösként megjelenő s hirtelen eltűnő csillag képében magasztalja a költőt s igy szól: Itt van közöttünk, ihlett lelkeinkben Érezzük a te intő szózatod : A lángra gyúlt szív minden nagyra képes, A gyáva késik, jobbra, balra néz; Nagy áldozattal menthetünk hazát csak, Mind áruló, ki alkúdozni kész. Végül a kezdő versszakhoz visszatérve igy zárja be remekét: A várkápolna csendes ... a romoknál Hálás utódok zengnek éneket .... Mondanom sem kell, hogy a helyesen interpretalt költemény óriási sikert aratott; a lelkesült közönség zajos éljenzésben tört ki, melyből kijutott szavalónak, szerzőnek egyaránt. Említettem, hogy Petőfit ünnepelte az egész ország, ünnepelte Segesvár is. Itt a kolozsvári nemzeti szinház jeles tragikusa, a Petöíi-társaság tagja, a jónevü költő, E. Kovács