Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898
18 — szentnek, jónak hitt munkásságot, egész életét látta megbecs- teleníttetni arról a helyről, a honnét iegkevésbbé várhatta. Az agg költő ajakán, mely már csak csendes nyugalomról, boldog elmúlásról szeretett volna énekelni, felfakad a panasz szava: Feltúrták, elhányták kevés mindenünket, Se nyájunk, se erdőnk, a hol legeltessünk, Nincs kunyhónk, hajlékunk a hol telelhessünk. Lézengünk, bujdosunk, se szelünk, se partunk: Azt se tudjuk, mihez, azt sem merre tartsunk. (VI. id.) így döbben meg Faludy szíve, így társaié is. Soknak ajakán felhangzik a méltatlankodás síró panasza, de hűbben, meghatóbban senki sem festi a megdöbbenést, majd a hajnalodó reményt, mint költőnk. De megdöbben a hazai egyéb szerzetesek szíve is és nem egy piarista rektor jegyzi be a domus históriába a csodálkozás és sajnálás szavait. De nem is csoda! „A jezsuiták magyar családja épen élete végszakában érte el virágzása legszebb korát. Soha iskoláikban a tudományosság nem állt e fokon, soha az irodalomban annyi és ily erők nem találkoztak, mint épen ekkor; ez volt Kéri és Timon, Schmitth és Kaprinai, Pálma és Wagner, Pray és Katona korszakuk. Ekkor tetőzött Faludy s a nagy munkásságéi Molnár János, ekkor léptek egy új időszak küszöbére Baróti Szabó Dávid és Rajniss“, mondja Toldy Ferencz.1 A derék munkások szétváltak, kiki megvonult egy új kis fészekben, végső lehelletig bízva a reményben, hogy egy új szellő visszaadja nekik azt, a mit a XVIII. század egyházellenes iránya elrabolt töltik. Ebben a reményben: „Feltámad meginten a pásztorok napja“ (VI. id.), vonul vissza Faludy is a parancsolt nyugalomba Rohonczra, szülőföldjére, a Batthyányiak birtokára s itt éldegél halála napjáig. A különben nyájas és szellemes beszédű költő zárkózottá lett, szóba nem igen állt az emberekkel, élete vége elég keserű volt. Irodalmunk szempontjából azonban nyereségnek mondhatjuk e néhány esztendőt. Rohonczi megvonulása alatt írja meg ugyanis a Bölcs Embert (1778), a Téli Éjtszakákat (ez utóbbit Révai adta ki 1787-ben a költő kéziratából). Itt irta hattyúdalát, idylljeinek gyöngyét, a VI-ikat és itt Írogatta össze !) N. К. I. к. XIII.
