Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1896

a szelíd Picea a Provenceból származó franczia nő volt. A keresztségben János nevet nyert, de atyja hálából azért, hogy Francziaországban gazdagodott meg, hová gyakran tett utazásokat, s épen ily utazásából való hazaérkezésekor született a kis János, a Ferencz nevet adta neki. Nevelése, tekintve a kor müveletlenségét, elég gondos volt. Atyjával való társalkodása közben megtanult francziául, s Assisi legjobb szemináriumában egy kevéssé az egyházi latin nyelvet is elsajátította. Ifjúságában élt minden szenvedélynek és gyönyörnek. Testtartásának tinomsága, modorának választékossága, arczának férfias szépsége, beszédének kelleme és folyékonysága, költői kedélyéből kifolyó könyed verselése, nemkülönben énekének finom dallamossága világfi hírébe hozták, s folytonosan lakomákra, kalandokra, szerenádokra tették hivatalossá.

Olaszországban általában szokásban voltak ez időben a nyilvános ünnepélyek, melyeket egy, az ifjúság köréből választott igazgató dirigált. Ez osztotta ki a szerepeket, összeállította az énekkarokat, s próbát tartott velők. Ö jelölte ki a párokat a bálokban, elnökölt a lakomákon és más ünnepségeken. Az ily igazgatót, társai királynak szólították, ki hatalma jeléül kormánypálezát tartott kezében, fején pedig virágkoszorut viselt. Nem volt város Olaszországban, melyből ezen ifjúságból alakult társulat hiányzott volna. Meg volt ez Assisiben is. Az a közkedveltség, s azon sok ajánló tulajdonság, mely Ferenczünkben összpontosult, Assisiben öt emelték az igazgatói hivatal kitüntető állására. Ferencz egész odaadással felelt meg hivatalos teendőinek. Kiosztotta a szerepeket, tollba mondta a dalokat, s megjelölte a helyet a hol el kellett azokat énekelni. Összeállította az énekkarokat, próbát tartott velők, s elnökölt a lakomákon és ünnepségeken. Midőn ezen ünnepségek alkalmával éj idején fáklyás-zene mellett a városon átvonulni látták, a mint a nagyszámú ifjúság által szép dalokat énekeltetett, Assisi vidámságának, a mezők virágának, s a lakosok tükrének nevezték. E szerfelett való ünnepeltetés hiúvá tette öt, a dicséreteket emlékezetébe véste, hogy folytonosan ismételhesse azokat. Költekezése oly nagy arányt öltött, hogy szülői attól féltek, élvezetekre fogja elpazarolni azt a vagyont, melyet ők oly fáradságosan gyűjtöttek. E szenvedélyekhez még a becsvágy is járult, hogy lelke egyetlen emberi szenvedélytől se legyen ment. Ugyanis, midőn Gauthier de Brienne II. Frigyestől a szép Szicila átengedését akarta kieszközölni, Ferencz is vele

8 —