Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1896

— 19 —

senki és semmi sem csekély, semmit sem vet meg, mert nagy alázatosságában, semmiségének élénk érzetében, azonosítja magát a természettel, s jelenségeit Isten előtt egyenlően kedves és vele egyenjogú testvéreinek tartja.*) Tomasso Cellano beszéli, hogy egy alkalommal Ancona vidékén találkozott egy földmívessel, kinek vállárról két bárány összegúzsolva fügött alá. A két állat bégetése annyira megindította szent Ferenczet, hogy a földmívessel szóba állott, kérdezvén: miért kínzód testvéreimet, a báránykákat? Miután a gazda válaszából megtudta, hogy pénzre lévén szüksége, a bárányokat a mészárszékbe viszi, nyomban alkuba bocsátkozott vele, s köpenyét, melyet aznap reggel kapott ajándékba, hogy roszul födött testét az idő viszontagságai ellen megóvja, a hűvös idő daczára nyomban kicserélte érettök.

Számtalan ehez hasonló legenda él még ma is Olaszország népeinek ajakán, mi felett épen nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy szent Ferencznek szeretet volt erénye, ez volt fegyvere, s ezt még az oktalan állatokra is kiterjesztette. De hiszen szeretetre volt szüksége ez időben Itáliának is, mert a legembertelenebb szeretetlen ség hazája volt, hol a konok gvülölség keríté hatalmába a kedélyeket, hogy elvadítva, harczra ösztökélje mindnyáját mindnyája ellen. II. Frigyes és a pápák elkeseredett küzdelmei, iszonyok szülőivé lettek; a vad Ezzelin ép úgy kegyetlenkedett, mint a guelf és ghibellin érdekeknek mérgével megmételyezett városok; és Assisi szent Ferencz megkezdi a visszahatást. E gyülölséggel szemben, szeretettel szivében, evangéliomos könyvvel kezében, megvetve a nagyok, fejedelmi udvarok fényét, hatalmát, félelmet nem ismerve lép a sanyargatott nép közé, s békét, szeretetet hirdet. Ez volt a szerzetes troubadour jól megválasztott küzdőtere, hol eleinte szónokolva, majd költői hevétől elragadtatva dalokat zeng, bejárja Umbria, Toscana, Lombardia, Provence vidékeit. Ilyen volt ö mint szerzetes és költő; a mi emberi volt benne, az átszellemült, megfoghatatlan tünemény vala.

Szent Ferencznek mistikus tűzzel lángoló buzgóságáról joggal fel lehet tenni, hogy költői munkássága nem állapodott meg egy költeménynél. Az évenként egybegyüjtött és rövid idő alatt öt ezer tagra rúgó rendtársainak lelkigyakorlatainál, melyekben a nép is részt vett, hymnusokat énekeltek, s ezek

') Sz. Bonaventili’a.

2*