Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1896
10 — Szent Ferencznek megjelenése, korában nélkülözhetetlen kellék volt, egyházi épugy, mint társadalmi szempontból. A pápaságnak a császársággal vivott harczai, küzdelmei, viszályai, a mint épen a körülmények alakultak, a valdiak és albigaiak egyházra és államra egyaránt veszélyes tanai, s ezekkel szemben a pápaság már-már hanyatló ereje, a hűbériség járma alatt nyögő szegény népnek elkeseredése, mind oly sebek, melyeknek gyógyítását csak valamely rendkívüli, fensöbb esemény közbejötté eszközölhette. Ez a rendkívüli esemény szent Ferencz fellépése volt. Nincsen kor, mely annyi önálló és hatalmas jellemet tudna felmutatni, mint a középkornak XI. és XII. százada. Ily önálló és hatalmas jellem volt Assisi szent Ferencz is. Oly században élt, melyben az önmegtagadás, az alázatosság, a felebaráti szeretet, a testvéri egyetértés, szóval a béke híréből sem volt ismeretes. Viszály, szeretetlenség ütött tanyát a gazdag egyháziaknak és világi föuraknak palotáiban épugy, mint az utolsó szegénynek elhagyott viskójában. Ily században, midőn jót nem, csak rosszat látott és tanult a serdülő ifjú, ha mégis akadt egy, ki előbb maga is ugyanazon bűnöknek és szenvedélyeknek hódolt, melyek kortársait még jelenleg is lekötve tartották, hirtelen megváltozva a kor társadalmi és erkölcsi szokásainak határozott ellenlábasa, s a kor előtt egészen ismeretlen erényeknek tulszigoru követője lesz, ily hatalmas változást, ily az emberiség felfogásával homlokegyenest ellenkező életet, fensöbb beavatkozás nélkül megmagyarázni nem tudunk. Az a hatás, melyet szent Ferencznek, a volt világfinak asketikus élete a köznépre, s a társadalmi körökre gyakorolt, megmagyaráz mindent. Lehetetlen volt nem csodálkozni a népnek azon, midőn látta, hogy a volt pipsrköcz vezeklővé lett, hogy világi dalai imádsággá, mulatságai böjtökké, bársony- ruhája szörcsuhává, dőzsölése vezekléssé, s könnyelmű életmódja az áldozat és vértanuság miatt bekövetkezendő halállá változtak át. A világ nem hitt e szerinte képmutatásnak bélyegzett viselkedésnek, s voltak, kik titokban, sőt nyíltan is szemtöl- szembe kinevették a világgal teljesen szakított, megtért Fe- renczet. A legtöbben őrültnek tartották, az utczai gyerekek kővel és sárral dobálták, kutyákat uszítottak reá, s mint valami csodaállatot csoportokban követték, gyalázták és rágalmazták. Mindezek oly tények, melyek szent Ferencz korának,
