Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 70 tornacsarnoknak előleges jóváhagyásom alá terjesztendő ter­vek szerint való épitését tényleg megkezdette s hogy neve­zett város tanszerek szerzésére költségvetésileg biztosított 700 forinton felül az intézetnek tanszerekkel való alapfelszerelésére legfőlebb három év alatt fizetendő 2000 (kétezer) forintot biztosit, a Vili. osztály számára a kért nyilvánossági jogot s azzal együtt az érettségi vizsgálat tarthatás jogát a tanév folyamán meg fogom adni. Budapesten, 1890. évi jun. hó 19-én. Gr. (Jsáky. Hogy a város közönségének igazán szívén feküdt, hogy nyolez osztályú gymnasiuma legyen s hogy a magas kor­mány minden kívánalmának iparkodott eleget tenni, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a polgármester már a május 11-iki közgyűlésen bemutatta a pályázók által készített tornacsarnok tervezetet, melyet azonban a képvise­lők, mivel sem kivitel, sem külcsín tekintetében nem felelt meg a mai kor igényeinek, nem fogadtak el; utasították a polgármestert, hogy egy pavillonszerü tornacsarnok tervezetét újabb és szebb kivitelben készíttesse el. Károlyi István gróf e tekintetben sem hagyta magára a várost; mert amint értesült a fennebb közölt miniszteri ren­deletről, rögtön hivatta építészét s az elkészített tornacsarnok tervezetét általa felülvizsgáltatván, annak benyújtását a nm. vallás- és közokt. m. kir. minisztériumhoz magára vállalta. Miről midőn a képviselőtestület értesítést nyert, a polgár- mester indítványára a tornacsarnok kiépítését a méltóságos grófra, a polgármesterre s a tiszti ügyészre bízta korlátlan felhatalmazással; egyben megbízta a két utóbbi hivatalos személyiséget a szerződés megkötésére s a szükséges fizeté­sek teljesítésére. Az építkezésnek serényen kellett folynia, mivel a pol­gármester az 1890. évi november 23-án tartott közgyűlésen már azt jelenti, hogy a tornacsarnok felépült s kéri, válasz­tassák egy bizottság, mely azt átvegye. A képviselőtestület dr. Dobi Zsigmond, Ekker Ferencz és Csipkés András képviselőket bízta meg az átvétellel. A kiküldött bizottság javaslatát a polgármester az 1891. évi ápril 23-án tartott közgyűlésen mutatta be, melyet a kép­viselet egész terjedelmében elfogadott; a 904 frtnyi tulmunka- dij kifizetését elrendelte azzal, hogy a polgármester az 500 frtnyi biztosítékot tartsa vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents