Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895
— 67 emelte; az is igaz, hogy a végelgyengülés minden tünetei mutatkoztak rajta; fedelén igen sok helyen bepillantott már a napsugár, mit csak a kátrányos papír tarthatott vissza némileg; ha pedig a jótékony eső, mint Isten áldasa, kezdett hullani, a termekben levők csak esernyő alatt maradhattak meg; de azért tisztesség lengette körül, mert sok édes és keserű emléknek volt tanúja; sok derék ember boldogságának volt megalapítója; sok jeles férfiú nyerte itt kiképezte- tését; sok magas állású egyén tekintett büszkén rája; városunk művelődésének, szellemi elhaladásának pedig e rozoga épület képezte alapját, kútforrását; sokak szivében fogja a város szépítése tekintetéből való lehordása ez épületnek az édes emlékek húrjait megrezegtetni; azért, midőn ez elaggott épület ravatalánál állunk, nem lesz talán érdektelen annak régi históriájáról nehány sorban megemlékezni. Az épület alapját gr. Károlyi Sándor vetette meg 1725-ben, mikor is a piarista rend tagjait a tanítás és lelkészkedés czéljából itt örök időkre megtelepítette, miről is egy, Tóth Mihály által szerkesztett, régi irat a következőleg szól: „míhely est gr. Károlyi Sándor a felsőség engedelmét a többször említett szerzetesek iránt megnyerte, azonnal a régi kápolnához hozzáragasztotta a mostani klastromot, úgy hogy már 1726. esztendőben az előbb dicsért szerzet az elkészült épületbe be- szállván, elkezdette tanítani az itt levő kevés számú keresztény gyermekeket; az oskolák elején csak grammaticalis classisokból állottak és csak némelykor a méltóságos familia atyjafia és szárnyai alatt levőknek kedvűkért taníttatott a poesis és rhetorica, miglen gr. Károlyi Antal a poesist és rhetoricát rendesen taníttatni akarván, 1764. esztendőben a régi szűk és kicsiny oskolaház helyében a mostani oskolaházat építtette; melynek nagyobb díszére 1768. esztendőben a theatrumot is hozzáadta; azonban ezen mostani oskolaház is, valamint t. i. a tudományok alkotmánya — systema studiorum — 1777. esztendőben a classicusok és professorok számát nagyobbította, a szobákra nézve sok változást szenvedett, amint tavaly is, midőn a nemzeti iskolából egy classis a gymnasiumhoz járult, a méltóságos uraság az egyik szobát a maga költségén kétfelé osztani kényszeríttetett. “ Ez idő szerint volt benne két nagyobb terem, négy kisebb szoba s midőn 1887. május 6-án a fi-népiskola leégett s ideiglenesen az ifjúság ide helyeztetett át, a négy kisebb szobából a közfalak lebontása folytán két terem lett s igy ezen rozzant 5*