Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 65 — Junius 16-án két nevezetes momentum történt a gymn. fejlesztésének ügyében. A polgármester bemutatta a szerződést, melyet a kegyes­tanítórend kormányával kötött, kéri annak jóváhagyását. A szerződést, melyet itt közlök szóról-szóra, a képviselő- testület egész terjedelmében elfogadta. Szerződés egy részről a magyarországi kegyes-tanítórend kormánya nevében Kalmár Endre, mint rendfőnök, másrész­ről Nagy-Károly városa képviseletében Schuszterits Ignácz, mint Nagy-Károly város polgármestere, között az alább jel­zett tárgyban és feltételek mellett következőleg köttetett: 1. Kalmár Endre, mint a kegyes-tanítórend főnöke, tekin­tettel arra, hogy Nagy-Károly városa jelenlegi hat osztályú gymnasiumát VII. és. VIII. osztálylyal kibővíteni óhajtja s a VII. osztályt már az 1889—90-ik tanévben megnyitni kíván­ja, — a rend kormánya nevében kötelezi magát, hogy az 1889. év szeptember 1-től kezdődőleg mind az ideig, mig a kegyes-tanítórend Nagy-Károly városában eddigi állását és működését megtartja, — ezen gymnasium VII. és VIII. osz­tályait a szükséges tanerőkkel, és pedig az első évben, mi­dőn csak a VII. osztály nyílik meg, egy képesített tanárral, a Vili. osztály megnyíltával pedig két, szintén képesített ta­nárral, vagyis a jelenlegi hat osztályhoz megkívántatok kilencz tanáron felül a VII. és VIII. osztályok vezetéséhez szükséges három tanárral ellátni fogja. 2. Schuszterits Ignácz, mint Nagy-Károly város polgár- mestere, Nagy-Károly város nevében kötelezi magát, miszerint a nagykárolyi gymnasium VII. és VIII. osztályai vezetéséhez a kegyesrendi kormány által alkalmazott, a törvény szerint képesített minden egyes tanár évi fizetésében 1000 frtot, azaz egyezer frtot és igy a három tanár fizetéseiben éven- kint 3000 frtot, az az háromezer frtot fog a kegyes-tanítórend nagykárolyi társháza főnökének kezéhez havi utólagos rész­letekben pontosan fizetni, megjegyeztetvén, hogy az első év­ben, midőn a VII. osztály megnyílik s a jelenlegi tanárokon kívül csak egy tanár fog alkalmaztatni, ennek fizetésében 1000 frt, azaz egyezer forint, a VIII. osztály megnyíltával pedig, midőn már mindhárom tanár megkezdi működését, az ezeket megillető összes háromezer forint lészen fize­tendő. A fentebbi fizetésen felül Nagy-Károly városa köteles leszen mind a három tanár lakó szobájába, tehát három szo­5

Next

/
Thumbnails
Contents