Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895
Junius 2-án a délelőtt a kiállítás területén telt el. Délután a király előtt mutatta meg az ifjú nemzedék, minő katonaságra számíthat a legfőbb hadúr. S a daliás király, a kit a kor, a kiállott szenvedések sem törtek meg, örömsugárzó arczczal fogadta az előtte eldefilirozó ifjúság zászlóköszöntését; örömmel és megelégedéssel hallgatta végig a Hymnus eléneklését, katonához illő szakértelemmel adott megelégedésének kifejezést a jól végzett szabad- és rendgyakorlatok felett. Türelme nem hagyta el, pedig több mint egy órába került, mig ezek véget értek. Mosolylyal, egy jó atya mosolyával fogadta az ifjúság „éljen a király“ üdvözlését, mely megrezgette a levegőt, mely igazán szűnni nem akaró kiáltás volt. A szergyakorlatok már lecsalták helyéről a gyönyörködő királyt s fiai közt járva buzdította őket. Hat óra lehetett, mikor a deffilirozás újra megkezdődött s a fölséges úr bámulatos türelemmel emelgette kezét az előtte elvonuló csapatok zászlóköszöntésére. Hiszem, hogy e leereszkedés nagyban növelte az ifjú nemzedékben a királynak köteles tiszteletet és ragaszkodást. Junius 3-án a Margitsziget kellemes levegőjét élveztük, honnan 11 órára visszatérvén, ebédhez ültünk, hogy pontosan ott lehessünk a Károlykaszárnyában, hova V23-ra voltunk vezényelve. Hátra volt még egy erős küzdelmünk, a kötélhúzás. Megvertek bennünket, de ellenfeleink, kik jóval szálasabb legények voltak a mieinknél, kézszoritással vettek búcsút a mieinktől, kiket 2 perczig nem tudtak kimozdítani helyökből. A verseny végével dr. Wlassics v. és k. miniszter egy csinos és a testgyakorlás értékét felölelő beszéd után maga osztotta ki a győzteseknek az érdemjeleket. 11 ezer ifjú közül egy nagy-károlyinak is jutott. Én, ki szemtanúja voltam, minő izmokat növel a rendszeres tornázás, egészen meg vagyok elégedve az elért eredménynyel és azzal zárom be a versenyről irt jelentést, Macte nova puer! Még 2 napig voltunk a fő- és székvárosban. Junius 4-én délelőtt a kiállításban gyönyörködtünk; délután ismerősét látogatta meg, akinek volt; este pedig a tornatanár vezetése alatt a népszínházban nézték meg az „Ezer év“-et, az igazgató pedig a felvonulási értekezleten volt. Junius 5-ike, hiszem, örökre emlékezetes lesz ifjaink előtt. A szent koronát ekkor tették ki a Mátyás templomban, melynek diszkiséretét a 11 ezer tornász ifjú képezte. Nem akarok hosszas lenni, csak annyit említek meg, hogy reggeli 4 órától déli féltizenkét óráig kellett várnunk, míg e kegyeletes, lélekemelő örömet végig élhettük. Ifjaink úgy, mint a vezetők nyugodtan várták a végét azon tudatban, hogy ilyen öröm még nem érte őket s ki tudja, éri-e valaha. Junius 5-én este mondtunk Isten hozzádot a fővárosnak. Külön vonat szállított bennünket egészen Debreczenig, hol átszállva a rendes vonatra, a hajnali órákban értünk haza. Kellemes meglepetésül szép és elég nagy közönség várt reánk s a czigány a milleniumi indulóval kisért a tornacsarnokig, hol az igazgató elismerését fejezte ki a tornászok magatartása fölött s a félgyőzelmet zálogúl jelentette ki arra, hogy még egy országos verseny teljes diadalra fogja juttatni intézetünket. Hogy ifjaink oly szép számmal -— 99 tényleges főgymnasistánk van — vehettek részt a tornaversenyen, annak a szép kis összegnek tulajdonítható, mely az adakozók részéről begyűlt. Nagy-Károly város — 324 —
