Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 162 ­6. Az egyházban, hová a mindenható Isten imádása vé­gett gyűl össze az ajtatos nép, magát minden tekintetben példásan viselni. Az isteni tisztelet kimutatásának módjai közé tartozik a sz. mise alatti segédkezés, vagy ministrálás is, melyben a tanulók annak idején részt venni törekedjenek. Megjegyzendő, hogy a vallásos buzgalmat illető törvé­nyek nem csak a lóm. kath.,„ hanem egyéb vallásu növen­dékekre is vonatkoznak. — Ok is tartoznak mind azt példás buzgósággal teljesíteni, a mi az ő vallásuk köréhez tar­tozik. II. Fejedelem, hatóságok és tekintélyek: 7. О cs. és k. Felsége iránt, kinek atyáskodó gondoskodásai, valamint az egész birodalom jólétére, úgyszintén az ifjúság czélszerü és üdvös nevelésére is irányozvák és árasztvák, legőszintébb, mély hódolattal és legbuzgóbb háladatossággal viseltetni, érette és szerencsés országlásáért, valamint az egész uralkodó családért Istennél ajtatos imákban esedezni a tanuló iíjuság mulhatlan vallásos és polgári kötelessége. 8. A közhatóságokat és felsőbbségi személyeket is tisz­telje a tanuló és minden tiszteletreméltó személyek —főleg a főranguak — közhivatalnokok, előkelő egyházi, vagy ka­tonai személyek és más kitünőbb állásúak iránt tisztelettel visel­tessék és azt minden lehető alkalommal tanúsítani igyekezzék. 9. Minden növendék, mivel Isten után szüleinek leg­többet köszönhet, azon legyen, hogy irántoki háláját és sze- retetét jó magaviseleté és szorgalma által tanúsítani folyto­nosan iparkodjék. 10. Tisztelje a tanári kart, annak minden egyes tagját ideértve, kik az ő boldogsága előmozdításán fáradoznak, mit az által tanúsít, ha nekik engedelmeskedik, tanácsaikat örö­mest elfogadja és mindenképen igyekszik, hogy szeretetöket és becsülésöket kiérdemelje. 11. Szeresse és becsülje tanuló társait, hogy azoktól vi­szont szerettessék és becsültessék. III. Tanulmány és fegyelem. Úgy intézkedjék továbbá a tanuló növendék, hogy akárhol forduljon meg, mindenütt józan gondolkodó, béke szerető, az hiedelem szabályait szem előtt tartó, szóval jól nevelt ifjúnak képét viselje. Ennél­fogva : 12. Mivel a tanintézeti épület és tanterem oly hely, hol az ifjú saját jövő boldogságának alapját veti meg, mellő-

Next

/
Thumbnails
Contents