Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 156 ­A vizsgálatok az eddigieknél nagyobb szigorral és nyil­vánosságban tartandók, mi az ifjúságnak a tanév kezdetével tudtál adandó. A magántanulók vizsgálatainak mérve és ideje a nyil­vános tanulókéval azonos; kellően okadatolt esetekben azon­ban az igazgatóság megengedheti, hogy azok csak az év végén jelenhessenek megvizsgálatra. A szokásos tanpénzt a jövő évre is fentartja a hely­tartótanács, meghagyván azon szokást, hogy egyes esetekben a tandíj fizetése alól felmentés történhessék. Végre elrendeli, mely hivatalos iratok lesznek az igaz­gatók által a helytartótanácshoz felterjesztendők. E pontokban a helytartótanács összes intézkedése ben- foglaltatván, áttérhetek a tanterv bemutatására, mely tanterv értelmében előadattak: Az I. osztályban: 1. Vallástan. Hetenkint 2 óra. Hit, remény, szeretet, szentségek, kér. igazságok, a négy utolsó dolog. 2. Latin nyelv. Hetenkint 7 óra. Betütan, előismeretek az igékről, fő- és melléknevek, névmások, igehatározók, szám­nevek, elüljárók, nevek nemei. Olvasás, elemzés. Hetenkint egy iskolai dolgozat. Házi dolgozat csak a II. félévben és pedig minden kéthétben egy. 3. Magyar nyelv. Hetenkint 5 óra. A latin nyelv sikeres tanítására szükséges alaktan rövid ismétlése után a mondat­tan az alaktannal párhuzamosan. Olvasmányok. Kéthétben egy iskolai és egy házi dolgozat. 4. Földrajz. Hetenkint 2 óra. Bevezetés. Magyarország. 5. Számtan. Hetenkint 2 óra. A négy első művelet egész és közönséges törtszámokban, fejszámolás. A II. osztályban: 1. Vallástan. Hetenkint 2 óra. Az ember végczélja, hit­ágazatok és egyéb hit- és erkölcstanok kapcsolatosan a val­lási szokások- és szertartásokkal, áldozás, templom, oltárok, egyházi öltönyök a sz. mise áldozatnál. 2. Latin nyelv. Hetenkint 8 óra. Igék ragozása. Heten­kint egy iskolai írásbeli dolgozat. Egy házi dolgozat minden kéthétben. 3. Magyar nyelv. Hetenkint 4 óra. Igetan. Kisebb me­sék, elbeszélések- és leírásoknak egy, vagy két elmondása

Next

/
Thumbnails
Contents