Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895
— 128 a tanuló a magaviseletből, a szorgalomból, a vallástanból pl. eminens primus, primae classis 3, secundae classis 4, tertiae classis 1.; igy a többi tárgyakból, de már itt együttesen. 1818—9 óta külön érdemjegyet kaptak a tanulók a magyarnyelvből is ; a többi tárgyakból együttesen nyertek érdemjegyet. Az osztály növendékeinek elősorolása után egy kis statisztika következett, úgy a tanulók előmeneteléről, mint azok vallása- és állapotáról, melyből az olvasó meggyőződést szerezhetett az eredmény minőségéről. Bemutatom itt tiz év statisztikáját, hogy kitűnjék, minő eredménynyel dolgoztak a nagy-károlyi piaristák. A Liber iuventutis tanulmányozása után bátran kimondhatom, hogy az egész vonalon a legesleglelkiismeretesebb munka folyt. Miként őrködtek tanítványaik jó magaviseleté fölött, azt föllebb említettem; itt a tanulmányi előmenetelt akarom csak jelezni, melyről nyugodt lélekkel szólhat az elismerés hangján még a legszigorúbb paedagogus is. Nem válogattam az években; amit a Liber iuventutis tiz egymásra következő évben felmutat, azt tárom az olvasó elé. Hiszem, hogy a számok meggyőzőleg fognak szólani a statisztikai rovatokból. Évek Osztályok VI. V. IV. III. и. I. Az ifjúság száma Érdemjegyek T a n t á r 0 V а к j Vallástan Magyar ny. 1 Többi tant. Vallástan Magyar ny. Többi tant. Vallástan í Magyar ny. Többi tant. Vallástan Magyar ny. Többi tant. a СЛ > Magyar ny. Többi tant. Vallástan Magyar ny. Többi tant. Jeles 10 8 8 910 7 10 10 8 9 9 9 12 12 12 13 13 13 1. rendű 12 16 16 12 11 12 17 16 15 21 22 20 18 19 14 29 30 23 1831 II.’ rendű — — — _ 2 — 3 _ _ ; 2 1— 5 __ _ 7 196 III. rendű г kimaradt v. 1 1 i 1 _ nem oszt. 4 2 2 4 4 4 1 2 2 2 1 1 16 5 5 7 6 6 Jeles 13 12 10 и 11 10 11 и 9 151312 16 12 12 14 15 12 I. rendű 12 13 15 12 13 14 15 16 15 10 12 13 17 22 22 20 21 24 1832 II. rendű ! 184 III. rendű 1 kimaradt v. 1 i nem oszt. 1 1 1 3 2 2 5 4 4 — — 3 2 2 6 4 4 Jeles bű 1б' 12 n 10 6 1112 9 17 16 11 Il8 8 7 14 i612 I. rendit — 4 8 4 5 9 16 17 20 8 12 17 19 27 28 24 23 27 1833 II. rendű — — — — _ _ __ _ _ _ 1 2 2 _ _ 1 _ 184 III. rendű 1 1 1 kimaradt v. 1 nem oszt. 3 3 3 6 6 6 4 2 2 4 1 1 2 1 1 3 2 2