Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 109 — exhortatiókat tartott, melyekhez liturgikai magyarázatokat csatolt. 2. Latin nyelv. Ez a fő tárgy mindkét humanior osz­tályban, melylyel össze volt kötve a logika, de csak az 1-ső félévben hétfőn az I. órában. Kedden és pénteken statisztika és rögtönzött stilus gyakorlatok; szerdán és szombaton a stilus gyakorlatok átnézete. A délutáni órákban — mindig I. óra hétfőn római régiségtan; a többi napokon az auctorok fordítása és magyarázata. A második félévben a hétfői logika helyett statisztika, a délutáni régiségtan s a többi órák mint az I. félévben. 4 A logikából leginkább azon fejezetek voltak tárgyalan­dók, melyek az olvasott írók megértetéséhez leginkább szük­ségesek voltak, melyeket számos példával kellett a tanárnak bemutatnia s ismételtetnie az írók magyarázatánál, meg a heti dolgozatok revisiója alkalmával. A statisztika oktatása a grammatikai osztályokban el­végzett körmondattan ismétlésével kezdődött; majd a stílus szabályainak magyarázatával nyert folytatást, hol előkelő hely jutott az írók, kivált Horatius excerptálásának, a tropusok- és figuráknak. Ezeket követte kisebb beszédek, a közéletben gyakrabban előforduló iratok készítése ; levelek, elbeszélések, kérvények szerkesztése. A prózai és költői stilus különbsége. A heti írásbeli dolgozatok a tárgyalt anyaggal össze­függésben álló fordítások latinból magyarra és viszont, kisebb beszédek, epistolák, írók excerptálása sat. voltak. A revisio hitem szerint a hibák megbeszéléséből állott. 3. Földrajz. Az 1. félévben heti 2 órában egyetemes földrajz; nevezetesen a földgömb ismertetése; a négy világrész; Európa államai. A II. félévben a grammatikai iskolában tanultak bővebb ismertetése. 4. Történelem heti 2 órában. Az első félév tananyaga volt a magyar történet ismétlése s ennek bővebb ismertetése tekintettel a kiválóbb történetírókra és a történet forrásaira. A második félévben az örökös tartományok története adatott elő azon czélzattal, hogy az egy fejedelem alatt élő népek iránt a növendékekben a rokonszenv és tisztelet felébresz- tessék. 5. Az arithmetica és a mathesis elemei heti 2 órában. Az I. félévben ismételték a grammatical osztályokban tanult számtant; a 11-ban pedig a mathesis volt a tananyag az élet­ben szükséges részletekre való főtekintettel.

Next

/
Thumbnails
Contents