Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894
— 24 — észbeli,-vagyoni tekintély; nincs szó leereszkedésről, vagy emelkedésről, mert elérhetetlen magasságon áll s mig emez úgy sem adhatna neki többet, amaz lealacsonyítaná. Jaj lenne annak, ki ezt szemére lobbantaná. Összezúzná a vakmerőt, meit a hódolat helyett a földön járó nyomorultakhoz merte őt hasonlítani; mert hibát talált benne, ki a legtökéletesebb. Esztelenságében mindent áldozatúl dob, hogy szaporítsa imádóinak táborát, ama söpredéket, melyet boldoggá tesz egy mosolya. E bűn támadásai ellen védőbástyák az óvatosság, a fegyelem és vallásosság. Az első követelménye az, hogy ne legyünk eltelve a gyermek jó tulajdonaival, s ne dicsérjük őt szemben és úton-útfélen ; takarékoskodjunk és csak okkal-móddal tegyük azt; e mellett beszélgetésünk tárgya ne legyen a születés, ruházkodás, vagyoni állapot összevetése másokéval, hogy azokat kicsinyeljük. — Néha az is megesik, hogy idegenektől hall a gyermek ilyeneket s akaratlanul is eljár a szája; ne türjük ezt, hanem feddjük meg érte komolyan; ha kell, szigorúan ; mert ha elnézzük; ha gyermekes csacskaságnak gondoljuk a fejlődő kevélyseg jelét, magunkat okozhatjuk, ha később minden iparkodásunk hiába való lesz. Végül fejleszszük a vallásosságot. Gyakrabban hangoztassuk, hogy mindent Istentől nyertünk, Ki iránt úgy leszünk hálásak, ha a felfuvalkodás helyett Neki tetsző életet élünk, mindenkit megbecsülünk, a számtalan jelesebbek előtt pedig tisztelettel hajlunk meg. Az illem követése mindannak, a mi emberi méltóságunkat emeli, de lelki szükségből, nem pedig önzésből; azért tehát a társadalmi illemszabályokhoz való ragaszkodás még nem illem, mert sokszor olyat is megteszünk, a mi előttünk nevetségesnek tűnik fel, mert megakarunk hajolni a kor követelményei előtt. Természetes, hogy ha mindég csak igy teszünk, a szépet sohasem fogjuk igazi értéke szerint becsülhetni. Az igazi illem tehát nem a formaságokon, hanem erkölcsi nagyságunk érzetén alapszik. Ezt is nagyon korán kell a fogékony lélekben fejleszteni, még pedig példaadás és szoktatás által. Vigyázzunk tehát szavainkra és tetteinkre; mindenki iránt legyünk barátságosak, nyájasak; szeressük a rendet, tisztaságot; ismerjük a nyilatkozás helyét és idejét s mindezekre szoktassuk a gyermeket is, mert a szokás ereje nagy, az második természetünkké válik. Az óvatosság nagyon szükséges, hogy soha ne tegyünk olyat, a mit megbánhatunk, a mi lelkünket és testünket veszedelembe sodorhatja. Az óvatos minden körülményt figyelembe vesz a beszéd és cselekvés előtt, hogy olyat ne vállaljon magára, ami erejét, tehetségét túlhaladja s őt fél úton visszavonulásra kényszeríti ; hogy olyanokkal ne érintkezzék, kiknek czélja a másik meg-