Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1892
— 44 — nyegetett elnyeléssel az örvény, melyet a haszonlesés, testvérháhoruk és tétlenség okoztak akkor, midőn a cselekvés terére kellett volna lépnünk. És helyesen cselekszenek, mert hiszen ily dologban semmi jót sem eredményez a hízelgés a nemzeti hiúságnak, mig- a kár pótolhatatlan. Ifjú olvasóim! Ha figyelemmel kiséritek értekezésem, lehetetlen meg nem győződnétek arról, hogy nemzeti történelmünk és hazafias költészetünk benső összefüggésben állanak. Oly szükségesek egymásnak, mint az életadó levegő, mint a támasztó a gyenge csemetének. Gondoljátok csak el, hogy ha költőink hideg közönynyel nézték volna a történelmi élet fejlődését; ha jóban- rosszban nem siettek volna lelkesíteni, vigasztalni: régen a feledékenység éje borítaná nevünk. Mert hiszen szerencsés napjainkban ők óvtak az elbizakodástól; a veszélyekben ők gondoskodtak mentő eszközökről és tereltek vissza a haladás útjára. Viszont a történelem nélkülözhetetlen tápláléka a költészetnek, mert a tisztán képzelmi szülemény a pillanatnyi gyönyörködtetés mellett vajmi kevés ember lelkében hagy mélyebb nyomokat; mig az a költemény, melynek tárgya történeti, hatását el nem téveszti, mert összeforr lelkűnkkel; mert benne — mint tükörben -— tisztán látjuk, mennyire becsülhetjük magunkat, mennyit tettünk s mennyi a mulasztás; hol fáj s hol találunk gyógyulást. Azért igazán maradandó becsű műveink a történelmi és hazafias költemények. Talizmánaink azok az életben, melyekhez biztosan fordulhatunk, ha bánatunkban vigasztalást, ingadozásunkban szilárdságot, tétlenségünkben tettre buzdi- tót, örömeinkben bölcsen mérsékelő vezetőket keresünk. A történelem, a rokon tárgyú és hazafias költészet az élet mesterei. Mig az a kimagasló alakok küzdelmes életének rajzolásával megannyi példáját nyújtja az igazi hazaszeretetnek, mely nem szóban, hanem tettben nyilvánul; mely folytonosan előre tör s jutalmát nem a tömeg éljen kiáltásaiban, tapsaiban keresi, hanem a lelki nyugalomban, melyet a jól végzett munka, az elv diadala szül; mely nem ismer rangkülönbséget, mert a győzelem babérja egyként ékesithet kicsinyt, nagyot: addig a
